Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Mészöly Miklósra emlékezik az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia 2021-ben megemlékezik a 100 éve született és 20 éve elhunyt Mészöly Miklósról, a múlt század második felének kiemelkedő írójáról. Mészöly Miklós életműve arra példa, hogy miként lehet egy diktatúra szorításában megőrizni a személyes függetlenséget és az alkotói szuverenitást. Remekművei Az atléta halálától a Sauluson és a Filmen, a Magasiskolán és a Családáradáson, esszéin át nemcsak új poétikájukkal hatottak, hanem maradandó erővel jelenítették meg a magyar és a közép-európai lét következményeként nemzedékek alapélményévé vált „szép reménytelenség"-et is. Az MMA a kettős évfordulón (a járvány miatt meg nem valósítható rendezvények hiányában) júniusban kerítés-kiállítással, egy szeptemberben elkészülő tanulmánykötettel és a tervek szerint az ősszel elkészülő, In memoriam… portréfilmmel tiszteleg Mészöly Miklós emléke előtt.
January 19, 2021

Mégis élünk – az MMA író, költő és irodalomtörténész tagjainak Trianon antológiája

A nemzeti összetartozás napján, 2021. június 4-én az Irodalmi Tagozat Élőfolyóirat estjének keretében mutatták be a Mégis élünk – Trianon 100 című irodalmi antológiát az MMA irodaházában. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata által összeállított válogatásban több mint harminc magyarországi és külhoni magyar szerző versei és prózai alkotásai találhatók. A kötetet az Orpheusz Kiadó adta ki, szerkesztője Mezey Katalin.

June 4, 2021

Kortárs magyar irodalmi művek lexikona

Kortárs magyar irodalmi művek lexikona jelent meg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet és az MMA Kiadó gondozásában. A könyv bemutatóját június 1-jén tartják a Pesti Vigadóban. Az 1956 és 2016 közötti időszakot feldolgozó lexikon 333 szerzőtől összesen 655 szócikket tartalmaz. A gyűjtemény kiadását az MMA MMKI által 2018-ban indított Magyar irodalmi művek 1956–2016 című kutatási projekt előzte meg, amelynek eredményei 2019-től ingyenesen elérhetőek az interneten a www.mmalexikon.hu cím alatt.

May 31, 2021

Elhunyt Gál Sándor író

Életének 84. évében, 2021. május 28-án elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Színes és hosszú alkotói pályája a kezdetektől teret adott nemcsak minden műnemnek, a lírától a prózán át a drámáig, hanem szinte minden műfajnak, a szépirodalmiak mellett a publicisztikai jellegűeknek is. Tevékeny és termékeny élet, gazdag és terjedelmes életmű volt az övé: egyes monográfiák, kézikönyvek szerint a (cseh)szlovákiai magyar irodalom legolvasottabb alkotói közé tartozik. A Magyar Művészeti Akadémia Gál Sándort saját halottjának tekinti.

May 29, 2021

Az utolsó távirat

174 év után megszűnt a távirat. A Magyar Posta 2021. április 30-tól kivezette portfóliójából a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásokat. Mivel Magyarországon április 29-én lehetett utolsó alkalommal postán feladni táviratot, ezért a Magyar Küldeményművészeti Társaság, a Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria felhívást tett közzé, melyben három jeles idei művészeti évfordulóhoz kapcsolódva arra kérte a vállalkozó kedvű embereket, intézményeket, hogy egy ezen a napon feladott távirat küldésével állítsanak emléket a szolgáltatásnak. Az akcióhoz a Magyar Művészeti Akadémia is csatlakozott.

May 14, 2021

85 éve született Lázár Ervin

85 éve, 1936. május 5-én született Lázár Ervin Kossuth-díjas író, Berzsián, Dideki, Dömdödöm, Mikkamakka, Ló Szerafin és számos más, méltán népszerű mesealak megálmodója. A Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja ugyan Budapesten született, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette, ahol családja 1938 és 1951 között lakott.

May 5, 2021
Last