Kelet és Nyugat találkozásai kerámiába álmodva

Németh János, a nemzet művésze születésnapi köszöntése

A Németh János 90 című jubileumi tárlat megnyitójának keretében köszöntötték születésnapján Zalaegerszeg és Zala vármegye díszpolgárát a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A zaol.hu számára Arany Horváth Zsuzsa készített beszámolót az ünnepségről, az alábbiakban ebből közlünk részleteket.
March 18, 2024

A szék a legigazabb emberszabású bútor

A Makovecz Imre épületeinek belsőépítészeként is ismert Mezei Gábor munkáiból nyílt kiállítás Győrben. A tárlatot a Rómer Flóris Városi Művészeti és Történeti Múzeumban szeptember közepéig tekinthetik meg az érdeklődők.

July 18, 2014

A tér rejtélyei

A kecskeméti főtéren, a XIII. Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozón nyílt meg az Orosz István grafikáiból rendezett Tér-Játékok című szabadtéri kiállítás 2014. július 6-án. Orosz István képzőművész, író, animációs rendező a tárlattal egykori tanárát, a bűvös kocka feltalálóját, a hetvenéves Rubik Ernőt köszönti.

July 7, 2014

Fekete György: Aranykor

Fekete György famozaikjai, útirajzai, illusztrációk és kiállítási tervek láthatók azon a kiállításon, amely Aranykor címmel nyílt meg június 17-én a Hegyvidék Galériában. A tárlatot Dvorszky Hedvig művészettörténész nyitotta meg, köszöntő beszédet mondott Pokorni Zoltán polgármester.

June 18, 2014

Az I. világháború kitörésére emlékező kiállítás Gödöllőn

Mű – Történetek – Az emlékezés éve 1914 – 2014 címmel csoportos képző- és iparművészeti kiállítás nyílik az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára június 14-én, szombaton a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben, a GIM-Házban.

June 13, 2014

SCHRAMMEL

Schrammel Imre életmű-kiállításán beszélgettünk a művésszel munkásságának egymásból következő, gondolati-formai és anyaghasználati folyamatairól. A kiállítás még néhány hétig, június 29-ig tekinthető meg a Vigadóban.

Ezen a vigadóbeli kiállításomon tehát magam is jól követhetem a pályám során kezdettől fogva engem jellemző kísérletező kedv újra, meg újra felbukkant állomásait."

June 4, 2014
First Last