Reigl Judit kiállítása a Műcsarnokban
Október 4-től tekinthető meg a Műcsarnok Reigl Judit 100 – Reigl Judit és a Második párizsi Iskola című kiállítása. A tárlatot Novák Katalin köztársasági elnök nyitotta meg, köszöntőt mondott Vashegyi György, az MMA elnöke és Szegő György, a Műcsarnok igazgatója. A megnyitón jelen volt Richly Gábor, az MMA főtitkára is.


PÁLYÁZAT AZ ÉPÍTÉSZET OTTHONÁNAK
MEGTEREMTÉSÉRE

Pályázatok
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA (MMA-23-P)
Beadási határidő: 2023. április 24.
→ zárójelentés
→ virtuális séta
AZ MMA-22-P
MŰVÉSZETI PROGRAM PÁLYÁZAT DÖNTÉSI LISTÁJA
► Elszámolási segédletek





Gálaest a kilencvenhárom éves Timár Sándor születésnapján
Városi körülmények között is megvalósítható a táncházmódszer
Kettős ünnepet tartottak 2023. október 2-án a Budapesti Operettszínházban: 93 évvel ezelőtt ezen a napon született Timár Sándor, és harminc éve, hogy megalakult a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes. Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfus, rendező, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja és felesége, Timár Böske táncművész, művésztanár, az MMA köztestületi tagja több ezer fiatalnak adták tovább a magyar kultúra szeretetét.

A közvetítő
Várbíró Judit a kudarc hasznáról, Gaál István filmrendező cetlikkel borított padlójáról és a Gyökerekről
Erkel-díjas zenei szerkesztő, karvezető, énektanár, az MMA levelező tagja, akinek nevétől elválaszthatatlan A zenén túl… című sorozat Vásáry Tamással. Várbíró Judit vallja, hogy a zene az egyik legjobb nevelőeszköz, s hogy közvetítő személyiség nélkül nincs siker. A MüpArt Classic sorozat szerkesztőjeként is az foglalkoztatja: hogyan lehet megszerettetni a zenét a közönséggel? A sorozat következő részében Rimszkij-Korszakov Seherezádé című művét a Nemzeti Filharmonikusok előadásában október 10-én, kedden tűzi műsorára az M5.

Iránytűnk a művészi minőség
Összegző interjú Vashegyi Györggyel, az MMA leköszönő elnökével
– Milyen ideál lebegett a szeme előtt, amikor a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöki tisztét hat évvel ezelőtt elvállalta?
– Őszinte leszek: szerintem nincs ember, aki előre tudná, pontosan milyen feladatra vállalkozik, amikor akadémiai elnökké választják. Hiába akadémikus tagja valaki a Magyar Művészeti Akadémiának, egészen más szinten látja az MMA-t egy tagozatból; én emellett megválasztásomig az elnökség munkájában sem vettem még részt. Ha valaki megbízást kap erre a tisztségre, biztosan időbe telik, míg föl tud nőni a megtisztelő feladathoz.

Dráma a kertben
Geszler Mária keramikusművész kiállítása
Szeptember 22-én nyílt meg a Szombathelyi Képtárban, Geszler Mária Garzuly keramikusművész, az MMA rendes tagja kiállítása Dráma a kertben címmel. Az 1966 óta Szombathelyen élő és alkotó Kossuth-díjas keramikusművésznek 2024-ben nyílik állandó kiállítása a Szombathelyi Képtárban. Az életműkiállításhoz a művész közel 50 kerámiát ajándékozott a városnak, ezekből láthat válogatást a közönség a most megnyílt időszaki tárlaton.