A művészettel nevelés a nemzet jövőbeli sikerébe történő befektetés

…az „általános" szint amatőrnek sok, profinak viszont kevés…

Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az előadó-művészeti együttesek állami támogatásáról, a támogatási rendszer átalakításának szükségességéről, a zenekarok profiljának meghatározásáról és a Nemzeti Kulturális Alap program működéséről nyilatkozott a ZENEkar című folyóiratnak. Honlapunkon a teljes interjút közöljük.
2020년 10월 1일 (목)

100 éve született Király Ernő zeneszerző, népzenekutató

„A népdalt, hogy úgy mondjam, még az anyatejjel szívtam magamba. Anyám dalos falusi lány lévén a városba, Szabadkára kerülvén géphímzéssel kereste kenyerét, és a varrógép zakatolása mellett éjjel-nappal énekelte a falujából, Pacsérról magával hozott népdalokat, nótákat. Én, mint apró gyerek, figyelemmel hallgattam, és az élethez, a munkához tartozónak véltem az éneklést, a dalt" – így emlékezett Király Ernő gyermekkorára és a zenével kialakult kapcsolatának kezdeteire. Saját erejéből tanult meg gitáron, pisztonon és harmonikán játszani, hogy később ő maga is megalkosson két új hangszert. Népi zene gyűjtései, kompozíciói, folklórdolgozatai, zenekari és vokális kompozíció ma is rendszeresen hallhatók a kortárs zenei fesztiválokon, valamint a hazai és nemzetközi hangversenytermekben. A 20. század meghatározó zeneszerzője és népzenekutatója, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja idén lenne 100 éves.

2019년 3월 13일 (수)

Vágy egy új világ felé

Fülei Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész 1984-ben, Kecskeméten született. Zongoraművészi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte. Repertoárján több mint harminc zongoraverseny szerepel, köztük Beethoven, Brahms és Bartók összes zongoraversenye. 2009–2010-ben a Tel-Avivi Zeneakadémián tanult, tanára prof. Emanuel Krasovszky volt. 2010-ben Junior Prima díjjal tüntették ki. 2012 óta a Zeneakadémia tanára. Fülei Balázs 2014–15-ben a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának ösztöndíjasa volt. Több hazai és külföldi verseny nagydíjasa. 2019. március 18-án a Pesti Vigadóban Schubert-estet ad az MMA ösztöndíjasainak hangversenysorozatában. A koncert előtt kérdeztük őt.

2019년 3월 11일 (월)

A gáláns indiák

Megjelent az Orfeo Zenekar legújabb Rameau-lemeze A gáláns indiák (Les Indes galantes) címmel. A Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke által vezetett Orfeo Zenekar és Purcell Kórus 2018 februárjában vette fel új lemezének anyagát, melyet a budapesti közönség a 2018-as Régizene Fesztivál keretében hallhatott először élőben. A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar 2014 óta a Versailles-i Barokk Zenei Központtal (CMBV) együttműködve több francia barokk operaritkaságot mutatott már be.

2019년 3월 4일 (월)

Búcsú Bántainé Sípos Évától

Életének 100. évében, 2019. február 4-én elhunyt Bántainé Sipos Éva, a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti-díjával kitüntetett zenepedagógus.

2019년 2월 15일 (금)

Pastorale 2019

Már negyedik éve, hogy a Magyar Művészeti Akadémia székházába, a Pesti Vigadóba költözött a Zuglói Filharmónia Pastorale családi hangversenysorozata, amely ajánlója szerint „7-től 107 éves korig" várja a látogatókat. A februártól májusig tartó évadban minden évben helyet kap egy zenés színházi program (opera), két tematikus koncert, valamint egy népzenei néptánc program – mely előadások mindegyike a zenei nevelést, a zenekultúra elültetését, erősítését szolgálja, ismeretterjesztő formában. A sorozat gazdái az MMA tagjai, Záborszky Kálmán karmester és Solymosi Tari Emőke zenetörténész, állandó szerkesztő-műsorvezető, akik ezúttal is zenei csemegéket, és jó hangulatú előadásokat ígérnek a Vigadó Dísztermében.

2019년 2월 6일 (수)
첫째로 최후