Csík János és zenekara

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.
2020년 10월 19일 (월)
Fotó: Lugosi Lugo László

Gyurkovics-emlékszoba Mosonmagyaróváron

Emlékszobát alakítanak ki Gyurkovics Tibor költő, író, publicista tiszteletére Mosonmagyaróváron. Az emlékhelyet a négy éve elhunyt művész személyes tárgyaival, megjelent köteteivel és képzőművészeti hagyatékának értékes darabjaival rendezték be, megnyitása születésnapján, 2012. december 18-án (kedden) lesz.

2012년 12월 16일 (일)

A Felsőmagyarország Kiadó könyvbemutatója

Sigmond István és Gere István prózakötetét, Vasy Géza, Szász László és Petrik Béla irodalomtörténeti, kritikai tanulmánykötetét jelentette meg az idei téli könyvvásárra a miskolci Felsőmagyarország Kiadó. A kiadványokat december 12-én a Magyar Írószövetségben mutatták be.

2012년 12월 13일 (목)

Kortárs Költőverseny 2012 – A Kortárs irodalmi folyóirat díjátadó ünnepsége

„Én, angyal meg állat, vagy csak por meg pára" címmel a Kortárs szerkesztősége második alkalommal hirdetett játékos, meghívásos költőversenyt 2012-ben. 

2012년 12월 12일 (수)

Lázár Ervin Általános Iskola

A 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas író, meseíró, Lázár Ervin nevét vette fel 2012. november 15-ei dátummal az újpesti Erzsébet Utcai Általános Iskola (Budapest IV. Erzsébet u. 31.). A névváltoztatást mind a nevelőtestület, mind a szülők támogatták, és az önkormányzat is jóváhagyta. Vathy Zsuzsa író, Lázár Ervin özvegye beleegyezését adta a név felvételéhez. Az iskolában kis emlékkiállítást is berendeznek Lázár Ervin tiszteletére.

2012년 11월 19일 (월)

Emlékülés a magyar nyelv napján

1844. november 13-án tette a reformkori országgyűlés Magyarországon hivatalos nyelvvé a magyart, a nemzeti törekvések, valamint a köznyelv fejlesztéséért, a normatív irodalmi nyelv megteremtéséért fáradozó nyelvújítók szellemében is. A magyar nyelv szellemi-kulturális örökségünk, nemzeti identitásunk alapja: múlt év óta ezért ünnepeljük november 13-án a magyar nyelv napját, a kulturális tárca és az Anyanyelvápolók Szövetségének kezdeményezésére, az Országgyűlés egyhangú döntésének köszönhetően.

2012년 11월 14일 (수)
첫째로 최후