Vári Fábián László Fotók: Varga Márta, Pannon RTV

Vári Fábián László nagy sikerű estje Szegeden és Magyarkanizsán

Kultúránk a túlélés záloga

A magyar sors határai címmel tartott zenés irodalmi estet Szegeden február 22-én, majd másnap Magyarkanizsán a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, amelynek meghívott vendége Vári Fábián László, Kossuth-díjas író, költő volt, a kárpátaljai és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelesebb kortárs alkotója.
2024년 3월 4일 (월)

Szeretföld – Film készült Iancu Laura regényéből

A Iancu Laura – költő, író, az MMA rendes tagja – azonos című regényéből közösségi finanszírozással készült Szeretföld című játékfilm díszbemutatóját február 14-én tartották Veszprémben, a szakmai bemutató március 7-én 18 órakor a budapesti Toldi moziban lesz. A moldvai magyar közösségben játszódó történelmi elbeszélés a háborút túlélő, hazájába visszatérő katona történetét, és a háborúnak a közösségre tett hatásait, következményeit beszéli el.

2017년 2월 15일 (수)

Konferencia Csoóri Sándor életművéről

Jóslás a te idődről címmel rendezett kétnapos konferenciát Csoóri Sándor emlékére 2017. február 6-án és 7-én az MMA székházában, a Vigadóban az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMKI). A 2016. szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor a magyar szellemi-művészeti-irodalmi élet megkerülhetetlen személyisége volt, a nemzeti ellenzék vezetője, a rendszerváltás meghatározó alakja.

2017년 2월 8일 (수)

20 éve hunyt el Bertha Bulcsu

Az MMA posztumusz tiszteleti tagja, az 1992-ben alapított Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet alapító tagja, Bertha Bulcsu két évtizede, 1997 januárja óta nincs közöttünk. Az íróra özvegye, Nagy Franciska író, publicista egy eddig ebben a formában még nem közölt írásával emlékezünk.

2017년 2월 1일 (수)

A tragédiák orvosságai a figyelem és a szeretet

Bemutatták Mezey Katalin Levelek haza című könyvét a Magyar Napló könyvesboltjában
 
Levelek haza címmel régi-új könyve jelent meg az MMA Irodalmi Tagozatát vezető Mezey Katalin Kossuth-díjas költőnek. A Magyar Napló Kiadó gondozásában kiadott műről Csender Levente író beszélgetett a szerzővel, stílszerűen a kiadó könyvesboltjának is otthont adó Józsefvárosi Galériában január 26-án.

2017년 1월 27일 (금)

Fókuszban Csoóri szellemi öröksége

„Jóslás a te idődről" címmel rendez kétnapos konferenciát Csoóri Sándor emlékére 2017. február 6-án és 7-én a Pesti Vigadó Makovecz termében a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete. A 2016-ban elhunyt Csoóri Sándor, néhai Nemzet Művésze a magyar közéleti, filmes, irodalmi gondolkodás meghatározó és megkerülhetetlen alakja volt a 20. század második felében, életművét először értékeli konferencia.

2017년 1월 26일 (목)
첫째로 최후