Turányi Gábor (1948–2020) • fotó: Lugosi Lugo László / MMA

Elhunyt Turányi Gábor építész

Budapesten 72. életévében elhunyt Turányi Gábor Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a MOME professzora. Ahogy Götz Eszter írta róla: Turányi Gábor a párbeszéd építésze volt. Minden épülete, és azokban vagy az azok között, azok által létrehozott minden tér egy-egy találkozást dokumentál az építészet nyelvén. A visegrádi Erdei Iskola, a pilisi Erdészeti Központ, a Kopaszi-gát revitalizációja vagy a budai hegyvidékre tervezett családi házak mind-mind a táj és az ember belső kapcsolatáról beszélnek. Munkásságában kiemelt helyet kapott oktató tevékenysége: a mai egyetemi építészoktatás egyik legnagyobb hatású mestere volt. A Magyar Művészeti Akadémia Turányi Gábort saját halottjának tekinti.
„A házak élete akkor szép, ha működésük jó. A házak élete akkor szép, ha szép a testük is, és szép a lelkük."
Turányi Gábor 1948-ban született Kadarkúton. Anyai nagyanyja, Magyary-Kossa Margit tehetséges amatőr festő volt, talán tőle örökölte a rajzkészségét. Nagyapja gazdálkodó volt, édesapja első generációs értelmiségi, jogász. Az 1950-es években a családot kitelepítették Balatonszéplakra, egy kis Bauhaus-nyaralóba. Első jelentős építészeti élményei innen származnak.
Tizenéves korában Pécsre költözött, rokonokhoz, ott végezte el az építőipari technikumot, majd a budapesti Ybl Miklós Főiskolára került. A BME Építészkarán szerzett diplomát 1975-ben.
Pályáját a Lakótervben kezdte, Jurcsik Károly műtermében, akit azóta is a mesterének vall. Inspiráló szellemi közeget tudhatott maga körül. 1979–84 között az ÁÉTV-ben dolgozott olyan, szintén még fiatal tervezőkkel, mint Cságoly Ferenc, Varga Levente, Csikós Zoltán, Sugár Péter, U. Nagy Gábor és Tomay Tamás. Itt kapta első önálló megbízását, a badacsonytomaji üdülőkomplexumot, amelyért 1984-ben Ybl-díjjal jutalmazták, de ezután évekig nem kapott jelentősebb önálló tervezői feladatot.
Első önálló munkájától kezdve Turányi egyértelműen és következetesen a párbeszéd lehetőségét, az ember és a környezet intenzív kommunikációját formálja épületté. 1984-től néhány évig magántervezőként dolgozott, 1990-95 között ismét nagyobb tervezőirodáknál, ebben az időszakban jelentős munkái készülnek, köztük a visegrádi Erdei Iskola épülete és az elmaradt Expo'96 Magyar Pavilonjának első díjas pályaterve. A visegrádi erdei iskoláért alkotótársaival, Földes Lászlóval és Göde Andrással Pro Architectura díjat nyert. 1995-től Simon István építésszel céget alapítottak Turányi és Simon Építész Iroda néven, ekkor készültek a herendi Porcelán Múzeum, a zsámbéki Ostyaüzem, a veszprémi Vass Gyűjtemény és a budapesti Roosevelt 7/8 Irodaház tervei. 2004-től fiával, Turányi Bence építésszel közös irodájuk vezető tervezője. Az utóbbi évek munkái közül kiemelkedik a XII. Csörsz utcai Sportmax2 épülete, a Kopaszi-gát rehabilitációja, melyet 2009-ben Budapest Építészeti Nívódíjjal tüntettek ki, valamint a Simplon Udvar lakóépület, melyért 2010-ben fiával és tervezőtársával, Turányi Bencével Pro Architectura díjat kaptak.
Tervezési munkái mellett fontos kiemelni szakmai kulturális tevékenységét. 1987–1989-ig a Magyar Építőművészet című folyóirat főszerkesztője volt, számos szakcikket ír hazai és külföldi folyóiratokba. Több szakmai kiállítás, előadássorozat szervezője és résztvevője, ezek közül kiemelkedik a 2002-es velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának kiállítása, ahol Nagy Tamással és Ferencz Istvánnal közösen jelentek meg.
Oktatóként a mai egyetemi építészoktatás egyik legnagyobb hatású mestere volt. A szó szoros értelmében vett szakmagyakorlás, vagyis a tervezői praxis mellett kezdettől, tulajdonképpen már a diploma megszerzése utáni évektől fogva nagy hangsúlyt kap az építészképzésben vállalt szerepe. A tanítványokkal való szoros együttműködésből érthető meg az a hallatlan rugalmasság, sokféleség, az a nyitottság a megújulásra, ami végigkíséri tervezői munkásságát. Innen származik az a gyakorlata is, hogy egy-egy munkájába bevonja a legtehetségesebb tanítványait is. 1975–1985 között korrektor volt a BME Építész Kar Középülettervezési Tanszékén, 1984–2002 között mester a MÉSZ Mesteriskoláján. 1989-től kezdődően folyamatosan tanít. Előbb adjunktus, később docens az Iparművészeti Egyetemen. 1997-ben szerez DLA fokozatot, 2002–2004 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építész Tanszékének vezetője. 2006-tól ugyanitt egyetemi professzor, 2009-től a Doktori Iskola Építőművész DLA-képzését irányította és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán tanárként oktatott.
2010-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémiának előbb levelező (2013–2014), majd 2014-től rendes tagja volt.

2020년 3월 27일 (금)  |  gyászhír turányi gábor