Tavasszal ismét Essentia Artis a Pesti Vigadóban

Tavasszal nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában - jelentették be a szervezők február 21-én a Centrál Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón.
2024년 2월 21일 (수)

Kivezetés a szépirodalomból

Gróh Gáspár legújabb munkája Szabó Dezsőről szól. A Pethő Sándor-díjas irodalomtörténész, kritikus, esszé- és közíró, aki 2019-ben elnyerte az MMA Művészeti Írói Díját nem akármilyen feladatra vállalkozott. A 20. század egyik legkülönösebb közembere, Szabó Dezső és az irodalom kapcsolatát vizsgálja. A monográfiában Gróh nem akarja feltárni sem Szabó Dezső írói, sem közírói munkásságát, inkább arra kíváncsi: milyen a viszonya egy „nem-író" írónak az irodalomhoz, az írókhoz. Szellemi utazás ez a múlt század magyar közéletében, ahol feltűnnek a korszak nagyjai: Ady, Babits, József Attila és természetesen Szabó Dezső is. A könyvet az MMA Kiadó adta ki.

2020년 7월 10일 (금)

Berlász Melinda a Széchenyi-díjról, Lajtháról és Veress Sándorról

Berlász Melinda zenetörténész, a zenetudományok kandidátusa, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja idén Széchenyi-díjban részesült, az indoklás szerint „a 20. századi magyar zenetörténet területén folytatott hiánypótló kutatásai, valamint az emigrációba kényszerült, és emiatt kevésbé ismert hazai zeneszerzők, illetve előadóművészek életművének széles körű megismertetése érdekében végzett munkája elismeréseként". Berlász Melinda a 20. századi magyar zeneszerzés és zenei élet kiváló ismerője, tudós kutatója, zenetörténeti kötetek, sorozatok létre hívója és szerkesztője. Érdeklődésének előterében ma is a még feldolgozatlan zenetörténeti kérdések állnak. Gondolatait most megosztja a Széchenyi-díjról, mint a summa vitae perspektívájáról.

2020년 6월 30일 (화)

A filozófia teológusa

Tíz éve hunyt el Molnár Tamás filozófus, az MMA posztumusz tiszteleti tagja

Aki olvasta munkáit vagy hallgatta előadásait, azt rögtön megérintette Molnár Tamás klasszikus nyugati műveltségen alapuló szellemi függetlensége és bátorsága. Öröm volt hallgatni, hogy a szocializmusban tanított – és a magyar jobboldalt is jellemző – terminológiától és érvelési sémáktól függetlenül is lehet jobb- és baloldalról, kereszténységről és politikáról, konzervatívokról és liberálisokról beszélni. Molnár Tamás egyszerre volt eszmetörténész, filozófus, politikai gondolkodó, és közéleti kommentátor. Több mint 1500 publikációjában mindegyik vonatkozás szóhoz jut.

2020년 6월 26일 (금)

Russell Kirk: Amerika brit kultúrája

„Egy nemzet hagyományos kultúrája csak akkor maradhat fenn, ha számos eltérő összetevője elismeri az alapvető egységet és a közös ügy iránti hűséget […]. Amire a mostani amerikai kultúra feltétlenül rászorul, az a szolidaritás: közös frontot kell nyitni a Zűr és Éjszaka hadműveletei ellen." Bár Russell Kirk a fenti gondolatait még a múlt század kilencvenes éveiben vetette papírra, a könyvében megfogalmazott tanulságok a ma embere és a magyar olvasó számára is megfontolandó tanulságokat hordoznak. A neves amerikai társadalomtudós kötetében arra tesz kísérletet, hogy egyfelől bemutassa, hogyan érvényesül mindmáig a brit kulturális örökség hatása az Egyesült Államokban, másfelől felhívja a figyelmet mindazon veszélyekre, melyek a multikulturalizmus eszméjének terjesztésében érdekelt lobbicsoportok részéről fenyegeti az USA hagyományosnak tekinthető, integráló erejű kultúráját és erkölcsiségét. A könyv magyar nyelven most először jelenik meg az MMA Kiadó gondozásában, az MMA MMKI Pars pro toto művészetfilozófiai sorozatában. A sorozat egyik szerkesztőjét, Horkay Hörcher Ferencet kérdeztük.

2020년 5월 11일 (월)

Bartók Anatóliában

Beszélgetés Sipos Jánossal, az MMA levelező tagjával

2019-ben jelent meg Bartók Béla Török népzene Kis-Ázsiában című könyve, a fenti címmel most kiadott munka ennek a műnek a folytatása. A szerző, Sipos János Szabolcsi Bence-díjas zenekutató, az MMA – a Művészetelméleti Tagozatban – tevékenykedő akadémikusa, az MTA Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az Ankara Egyetem díszdoktora. Évtizedek óta gyűjti a török népek zenéjét. A két publikáció együtt alkot teljességet Bartók törökországi útjával kapcsolatban. Az MMA Kiadónál nemrégiben kiadott műről Sipos Jánost kérdeztük.

2020년 4월 20일 (월)
첫째로 최후