Zalaváry Lajos építész, a reneszánsz ember – konferencia

2020. október 12-én a Pesti Vigadó Makovecz terme adott helyet a Zalaváry Lajos építész (1923–2018) életét, munkásságát, alkotói és emberi kvalitásait, szellemi és tárgyi örökségeit felvonultató tudományos konferenciának. A Kossuth- és kétszeres Ybl-díjas építész, néhai nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja csaknem egy évszázadot átfogó pályafutása került bemutatásra tanítványai és tisztelői által a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) szervezésében. Az eseményen Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vashegyi György, az MMA elnöke és Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója mondott köszöntőt. Az óvintézkedések miatt a konferenciát online is lehetett követni, és a későbbiekben is visszanézhető lesz.
2020/10/14

Eiffel Budapesten

Az Opera korszerűsítésének legnagyobb és legszembetűnőbb fejezete az új játszóhely, raktár és látogatóközpont, vagyis az Eiffel Műhelyház kialakítása. Az épület a francia építészre jellemző különleges acélszerkezet szegecselt kialakítása miatt kapta a nevét. A Műhelyházzal az Opera infrastrukturális és próbarendet érintő problémái egyaránt megoldódnak. Budapesten a Millenáris építése óta nem volt ilyen izgalmas és fontos építészeti esemény. Az átalakítás tervezőjét, Marosi Miklóst, az MMA alelnökét kérdeztük.

2019/04/30

CREDO

Kárpáti Tamás festőművész kiállítása

Credo címmel a Pesti Vigadó 2019 májusában rendezi meg – a patinás intézmény ötödik emeleti kiállítótermében – a hetvenesztendős Kárpáti Tamás festőművész kiállítását. A tárlaton a művész mintegy hatvan, a közelmúlt három évében készített táblaképe, tíz bronzba öntött kisplasztikája, valamint az életművet kísérő dokumentumok együttese kerül közönség elé. A Kárpáti-oeuvre legutolsó alkotóperiódusának művészi termését bemutató kiállítás révén a jelenkori magyar képzőművészet egyik legkarakteresebb, önálló arculatú piktúrát teremtő festőművészének alkotói portréja rajzolódhat meg, a kortárs magyar festészet egyik kimagasló jelentőségű, különleges értékekben gazdag teljesítménye körvonalazódhat.

2019/04/29

A 95 esztendős Szőnyi Erzsébet szerzői estje

A Magyar Művészeti Akadémia szerzői esten köszöntötte az április 25-én 95. életévét betöltő Szőnyi Erzsébet zenepedagógust, zeneszerzőt, a nemzet művészét szerdán a Pesti Vigadóban. Szőnyi Erzsébet a 20. és a 21. századi magyar zenei élet, a zenepedagógia és az alkotóművészet ikonikus alakja, akinek különlegesen gazdag életművét, szellemiségét és lelki erejét hazánk szellemi életének egyik tetőpontjaként tartjuk számon – méltatta az alkotót a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vashegyi György. A barát, munkatárs, a 96 esztendős Eősze László zenetörténész pedig megható videóüzenetben köszöntötte a művészt.

2019/04/25

Kodolányi János felidézése a Magyar Művészeti Akadémián

Kodolányi Jánosnak (1899. március 13. – 1969. augusztus 10.), a 20. századi magyar irodalom klasszikusának kettős jubileuma van az idén. Ebből az alkalomból májusban a Magyar Művészeti Akadémia három rendezvényen tiszteleg az író emléke és munkássága előtt, hogy felmutassa életművének monumentalitását és időszerűségét. Május 2-án a Színházművészeti Tagozat szervezésében, MMA-tagok közreműködésével előadják a Zárt tárgyalás (1943) című esszé-drámát a Pesti Vigadó Sinkovits Kamaraszínpadán. Május 10-én, a díszteremben, az Irodalmi Tagozat Tavaszi Irodalmi Gáláján egy mű-részlet elhangzása után Kodolányi Gyulával, az MMA tagjával hangzik el rövid beszélgetés nagybátyjáról. Május 14-én 9 és 15 óra között Én vagyok címmel pedig konferenciát tartunk a Makovecz teremben.

2019/04/25
最初へ 最後の
// ]]>