Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
2020/02/27

A börtön virágai

Egy márciusi estén lenyűgöző élményben lehetett része annak, aki ellátogatott a Pesti Vigadó Kamaraszínházába. Az érdeklődők Tóth Erzsébet műfajilag nehezen besorolható, a dráma formájához tökéletesen alkalmazkodó Kőrózsa című zenés előadásán vehetett részt. 

2015/03/10

Marosi Miklós tervezi az opera új műhelyházát

A kabinet tízmilliárdos támogatással száll be a Magyar Állami Operaház műhelyházának megépítésébe egy műemlék vasúti csarnokban – derült ki a sok új bemutatót hozó jövő évadot ismertető sajtótájékoztatón március 3-án. A terveket a Közti Zrt.-től Marosi Miklós építész, az MMA rendes tagja jegyzi.

2015/03/04

A sátán fattya a Gózon Gyula Kamaraszínházban

A Pesti Vigadó Kamaraszínházában rendezett ősbemutató után újból látható Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya című műve. A monodráma a Gózon Gyula Kamaraszínházban március 13-án 19.00 órakor tekinthető meg.

2015/03/03

Fókuszban a színész művészete

Második alkalommal rendezi meg a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (Madách International Theatre Meeting, MITEM) a Nemzeti Színház – jelentették be a teátrumban rendezett sajtótájékoztatón. A népszerűnek és igényesnek ígérkező mustrának április 14. és április 28. között ad otthont a Vidnyánszky Attila igazgató által vezetett színház. Ez alatt 13 ország 20 előadása zajlik majd 3 színpadon.

2015/02/25

Három bemutató a Nemzeti Színházban

A Nemzeti Színház Három bemutatót tart februárban: a Körhinta című nagyszabású produkciót, Csiky Gergely Ingyenélők és Ibsen Brand című darabját is láthatja a közönség.

2015/02/18
最初へ 最後の