Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
2024/03/08

Székely János Napok Budapesten

Székely János (1929–1992) erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista a 20. század második felének egyik legfontosabb alkotója. A Caligula helytartója című 1972-es drámájával (amelyet először éppen 40 éve mutattak be Gyulán, Harag György rendezésében) világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon. A Gyulai Várszínház nyáron kétnapos programsorozattal próbálta felhívni az életmű teljességére a figyelmet. 2018. október 17-én és 18-án a programsorozat minden eleme Budapesten is látható, átélhető lesz két helyszínen: a Pesti Vigadóban, valamint a Nemzeti Színházban.

2018/10/12

Operagála Gyöngyösön Miller Lajos kezdeményezésére

A Zene Világnapján nagyszabású operagálát adtak Gyöngyösön rangos operaénekesek, gyöngyösi kórusok és az Egri Szimfonikusok részvételével. Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin kezdeményezésére emelte október 1-jét a Zene Világnapja rangjára. Az ebből az alkalomból 2018. szeptember 30-án, Gyöngyösön rendezett Operagála a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata támogatásával valósult meg. A Miller Lajos operaénekes, a nemzet művésze kezdeményezésére létrejött programot immáron harmadik alkalommal támogatta a köztestület. A gála több mint ezer fős közönségét Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára és Hiesz György polgármester köszöntötte.

2018/10/02

Kilencven éve született Sinkovits Imre

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján lenne kilencvenéves Sinkovits Imre Kossuth-díjas színész, az első nemzet színésze cím birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja. (A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.) Az MMA Színházművészeti Tagozata Aranytaps – Sinkovits Imre 90 éves lenne címmel rendezett programon emlékezett meg a színészlegendáról. Ezen fia, Sinkovits-Vitay András segítségével idézték fel alakját, szerepeit, majd zártkörű, premier előtti vetítésen annak a portréfilmnek a bővebb változatát láthatták a meghívott vendégek, melyet vasárnap 54 percben a köztelevízió tűz műsorára az MMA-portrék sorozatban.

2018/09/21

Gálával ért véget a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny

Galeano Salas mexikói-amerikai tenor vehette át a III. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny 15 ezer eurós, az abszolút győztesnek járó nagydíját (Grand Prix) a szeptember 16-i, vasárnapi gálaesten a budapesti Zeneakadémián. Már szombaton kihirdették a verseny további díjazottjait. A szombati döntő első helyezettjeként a mongol Badral Csulúnbátar bariton végzett, második helyezést ért el Ádám Zsuzsanna szoprán, a harmadik pedig az orosz Julija Muzicsenko szoprán lett. A Magyar Művészeti Akadémia különdíjában Megyimórecz Ildikó Lilla szoprán részesült, a közönségdíjat szintén Galeano Salas nyerte el.

2018/09/17

Rost Andrea akadémiai székfoglalója

Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban 2018. szeptember 13-án 11.00 órától Rost Andrea operaénekes, az MMA levelező tagja A gyermeklelkű férfi és a bartóki nő címmel tart székfoglaló előadást. Rost Andrea laudátora Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A program levezető elnöke és az elnökség képviselője Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára. ► meghívó

2018/09/12
最初へ 最後の