fotó: Emmer László

Marton Éva kitüntetése és mesterkurzusai 2019-ben

Prof. em. Ks. Marton Éva, a Nemzet Művésze és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a Washingtonban lévő John F. Kennedy Center for the Performing Arts (John F. Kennedy Központ az Előadóművészetért) nemzetközi bizottságának (KCICA) kitüntetésében részesült eddigi munkásságáért. A Gold Medal in the Arts (Művészeti Aranyérem) nevű díj átadására 2019. június 18-án – véletlen egybeesés folytán – a művésznő születésnapján kerül sor a budapesti amerikai nagykövetségen. Marton Éva két alkalommal is nagy sikerrel lépett fel a Kennedy Központban, egyszer Turandot-ként és valamivel később Elektraként. Továbbá itt lépett fel Magyarország Millenniumi Gálakoncertjén is.
Noha a művésznő már visszavonult, idén is rendkívül aktív. 2019. március 7. és 9. között a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán az egyetem díszdoktoraként tartotta meg szinte már rendszeres mesterkurzusát harminc hallgató részére a Liszt Ferenc kamarateremben, valamint a Fricsay Ferenc hangversenyteremben. Művészi életpályája is kötődik Szegedhez; a Szabadtéri Játékokon először 1969-ben énekelt. Kodály Zoltán Háry Jánosában Mária Lujza, majd 2006-ban Erkel Ferenc Bánk bánjában Gertrudis szerepét alakította.
Marton Éva akadémikus asszony ez évi első külföldi mesterkurzusát Oroszországban tartotta. 2019 áprilisában a moszkvai Bolshoi Színház Igazgatóságának meghívására utazott Moszkvába, és egy emelt szintű, posztgraduális mesterkurzust tartott tizenhét kiválasztott fiatal, kezdő énekesnek. Marton Éva 1971-ben énekelt a moszkvai Nagyszínházban. Puccini Manon Lescaut-jában Manont, Monteverdi művében, a Poppea megkoronázásában pedig Virtu szerepét alakította.
A művésznő július elején a Liceu Színház igazgatóságának meghívására utazik Barcelonába, ahol szintén egy emelt szintű, posztgraduális mesterkurzust tart, főként a különböző célszerű technikai megoldások jelentőségéről és ezek alkalmazásáról a gyakorlatban. A színházhoz és a barcelonai közönséghez több évtizedes kapcsolat fűzi. Huszonöt éves barcelonai működése alatt tizenkét főszerepet énekelt, néhányat több alkalommal is. Munkásságát 2009-ben a Gold Medalion kitüntetéssel jutalmazták.
2019. szeptember 6. és 13. között Marton Éva immár ötödik alkalommal lesz tagja az Elena Obraztsova Énekverseny zsűrijének. A művésznő és a 2015-ben elhunyt világhírű orosz énekesnő az operai együttműködéseiken túl barátságot ápolt egymással. Egyik emlékezetes előadásuk Hamburgban volt. A Trubadúrban együtt énekeltek Piero Cappuccillival és Franco Bonissolival, a karmester Pinchas Steinberg volt.
2019 októberében Marton Éva a tervek szerint még egy mesterkurzust tart a weimari Hochschule für Musik Franz Liszt intézményében. A kurzusról szóló tárgyalások még folyamatban vannak.

A Kennedy Központ Gold Medal in the Arts kitüntetését veszi át Marton Évával az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén Fischer Ádám, Fischer Iván, valamint Kurtág György is.
2019/06/18  |  marton éva díj opera mesterkurzus