„A Himnusz egy közösségi ima"

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának akadémikusai és köztestületi tagjai a magyar kultúra napja alkalmából kiállításon mutatják be azon alkotásaikat, amelyeket nemzeti imádságaink, egyházi himnuszaink és népénekeink inspiráltak. „Nemzeti önazonosságunk megélésében elengedhetetlennek tartjuk azt, ami eleink számára soha nem volt kérdés: a cselekedeteinket meghatározó Istenhitet, örökérvényű törvényeket" – vallják a kiállítók. A „Himnusz – a magyar nép imái" című népművészeti és iparművészeti kiállítás áprilisig várja a látogatókat a Vigadó Galéria V. emeleti kiállítóterében. Este, a megnyitót követően ugyancsak a Pesti Vigadóban, a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon kezdődik az MMA kultúra napi rendezvényének folytatása, a „Jövel, légy vélünk Úr Isten" című népzenei koncert neves fellépőkkel. A koncerten olyan himnuszok, egyházi énekek és népénekek szólalnak meg, amelyek kifejezik egy-egy közösség összetartó erejét, magyar nemzetünk önazonosságát.
2020/01/22

Elhunyt Foltin Jolán táncművész, koreográfus-rendező

Életének hetvenhetedik évében, október 27-én elhunyt Foltin Jolán koreográfus-rendező, táncpedagógus, a nemzet művésze. A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas alkotó életművét a magyar népművészethez, folklórhoz való viszonya, mély ismerete és különleges megközelítése határozta meg. Csaknem hat évtizedes aktív tevékenysége rendkívüli a magyar néptánckultúra modernkori történetében: pedagógiai és módszertani munkája teremtette meg a műfaj szervezett utánpótlásának lehetőségét, országos, sokgenerációs hálózatát.

2019/10/28

Török–magyar művészeti és tudományos nap – és egy török–magyar koncert

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata török–magyar művészeti és tudományos napot szervez az MMA székházába, a Pesti Vigadóba, ahol 2019. november 12-én (kedden) előadásokkal és zenei műsorral mutatják be a két kultúra közötti kapcsolódási pontokat, a népzenénkben megtalálható keleti ha­tá­sokat. A konferencia főszervezője Sipos János, az MMA levelező tagja, az esti zárókoncert a Gül Baba Örökség­védő Alapítvány együttműkődésével valósul meg.

2019/10/18

70 éves a Honvéd Együttes

2019. szeptember 29-én a Honvéd Együttes fennállásának 70. évfordulója alkalmából nagysikerű gálaestet tartottak az Erkel Színházban. Az eseményen az együttes tagozatai, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint a Honvéd Férfikar a korábbi és jelenlegi művészeti vezetők koreográfiáit mutatták be. Foltin Jolán, Diószegi László és Novák Ferenc után 2012 óta jelenleg a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán, az MMA levelező tagja az együttes művészeti vezetője, akinek nagysikerű munkáit a Nemzeti Színház előadásaiból is ismerheti a nagyközönség.

2019/10/01

Kéz / Mű / Remek dokumentumfilm: nemzetközi díj Sanghajban

A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának audiovizuális szekciója, az AVICOM, évente megszervezi a FAIMP 2.0 fesztivált, amely a múzeumok és más kulturális intézmények audiovizuális produkcióinak, továbbá interaktív kiállítási installációinak és innovatív multimédiás fejlesztéseinek bemutatkozása. A 2019. augusztus 28-án a kínai Shanghajban megtartott fesztiválgálán dokumentumfilm kategóriában Ezüst Díjat kapott a Műcsarnokban rendezett Népművészeti Nemzeti Szalont megörökítő, Hand / Craft / Art című magyar dokumentumfilm. (Rendező-operatőr: Kovács László, kreatív szerkesztő: Ágics Gitta, felelős szerkesztő, beszélgetőtárs: Csonka-Takács Eszter, gyártó: Konkam Stúdió.)

2019/08/30

Kitüntették Temesi Ferencet és Stoller Antalt

Az államalapítás ünnepe alkalmából kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Pesti Vigadóban, az MMA székházában augusztus 16-án. Mások mellett kiemelkedő színvonalú munkája – a kortárs magyar prózát újító szellemű alkotásaival gazdagító, jelentős hatású irodalmi pályája – elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Temesi Ferenc Kossuth-díjas, Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas író, műfordító, drámaíró, forgatókönyvíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

*
A népművészeti mozgalom szervezése területén végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Martin György-díjat kapott Stoller Antal, a Honvéd Együttes Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Táncegyüttes nyugalmazott néptáncpedagógusa, koreográfus, az MMA rendes tagja.

2019/08/16
最初へ 最後の