„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón címmel nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot hirdet meg 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A tagozat ezévi kiírása tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslat­tétel Szentendre történeti belvárosában egy unikális Kulturális és Szabadidő Centrum létrehozására a Dunaparti Művelődési Ház és a Vajda Stúdió épületegyüttesének bevonásával és rehabilitációjával, a belső udvar újraálmodásával és a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort. A bruttó 5 millió forint díjazású pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 15.
2019/09/19

A TÁJ/PONT pályázat tablói – Egységes megjelenésű turisztikai információs pontok tervei

Virtuális bemutató


A Magyar Művészeti Akadémia 2013 őszén nyílt ötletpályázatot hirdetett TÁJ/PONT hálózatra vonatkozó építészeti tervek bemutatására. Az MMA Építőművészeti Tagozata által kiírt pályázat célja olyan országosan egységes turisztikai információs rendszer alapegységeinek a megtervezése volt, mely az adott település méretéhez is igazodik. A pályázatot kifejezetten fiataloknak (40 év alatt) írták ki.

2014/01/31

2014 Ybl bicentenárium – A Magyar Építészet Éve

A magyar kultúra napján, Ybl Miklós halálának 123. évfordulóján kezdődik az Ybl-emlékév, amely a 200 éve született építész munkássága előtt tiszteleg – jelentették be a rendezvénysorozatot meghirdető sajtótájékoztatón. Az emlékév egyik programját, a IV. Építészek és Zene Világnapját a Magyar Művészeti Akadémián, illetve a Vigadó előtti téren rendezik meg.

2014/01/20

Kamarai közlemény

Bodonyi Csaba és Gelesz András által összeállított kamarai közlemény a Kormány 1731/2013 (X.11.) sz., a következő uniós költségvetési időszak programjainak alapelveiről szóló határozatához. Készült a 2013. november 15-én tartott MÉK Küldöttgyűlés felkérésére.

2014/01/14

Elhunyt Plesz Antal építész

2014. január 12-én elhunyt Plesz Antal Széchenyi- és Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

2014/01/13

Magyar üzenet Velencébe: az építés közösségteremtő

Jakab Csaba és Márton László Attila az Építés című pályaműve képviselheti Magyarországot a jövő évi velencei építészeti biennálén. A rangos művészeti eseményen látható lesz a Kunkovács László Ősépítmények című fotómunkáiból összeállított kiállítás is.

2014/01/02
最初へ 最後の