Zalaváry Lajos építész, a reneszánsz ember – konferencia

2020. október 12-én a Pesti Vigadó Makovecz terme adott helyet a Zalaváry Lajos építész (1923–2018) életét, munkásságát, alkotói és emberi kvalitásait, szellemi és tárgyi örökségeit felvonultató tudományos konferenciának. A Kossuth- és kétszeres Ybl-díjas építész, néhai nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja csaknem egy évszázadot átfogó pályafutása került bemutatásra tanítványai és tisztelői által a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) szervezésében. Az eseményen Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vashegyi György, az MMA elnöke és Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója mondott köszöntőt. Az óvintézkedések miatt a konferenciát online is lehetett követni, és a későbbiekben is visszanézhető lesz.
2020/10/14

Az Ybl Miklós Emlékház 2014 pályázat eredményhirdetése

Február 5-én tartották a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Ybl Miklós Emlékház 2014" című építészeti pályázatának eredményhirdetését Székesfehérvár Polgármesteri Hivatalának épületében.

2015/02/06

Kiállítás Makovecz Imre tiszteletére Debrecenben

A Magyar Kultúra Napját a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, az Ybl-, Kossuth-, és Prima Primissima díjas, Magyar Corvin-lánccal kitüntetett Makovecz Imre műveiből összeállított kiállítással köszöntik Debrecenben, az alkotó születésének 80. évében. A kiállítás meghívója letölthető innen.

2015/01/15

Keresztút – Bachman Zoltán új kötete

Aki kézbe veszi Bachman Zoltán építész, festő és grafikus Keresztút című kötetét, nyomban láthatja, hogy nem szokványos kiadvánnyal van dolga. A könyv szaggatott önéletrajz, "önéletrajzi kollázs" – mint egyik lektora írta –, melyben keveredik a memoár, az önfeltáró vallomás, az ars poetica és az építészetelmélet.

2015/01/13

Emlékezés Lechner Ödönre

A Lechner Ödön (1845–1914) magyar építész halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián november 19. és 21. között az általa tervezett Iparművészeti Múzeumban a bevezető előadást Keserü Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, a konferencia szervező-bizottságának tagja tartotta. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága javaslatára a Lechner évforduló – Ybl Miklós születésének bicentenáriuma mellett – a nemzetközi szervezet „hivatalos ünneplésre méltó személyek és események" listáján szerepel.

2014/11/25

Összefogás a Radnóti Gimnázium épületéért

Az államigazgatás segítségét kéri a Radnóti november 26-i rendezvényén dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, dr. Molnár Katalin az iskola igazgatója és Zoboki Gábor építész, egykori diák. 

2014/11/18
最初へ 最後の