„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón címmel nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot hirdet meg 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A tagozat ezévi kiírása tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslat­tétel Szentendre történeti belvárosában egy unikális Kulturális és Szabadidő Centrum létrehozására a Dunaparti Művelődési Ház és a Vajda Stúdió épületegyüttesének bevonásával és rehabilitációjával, a belső udvar újraálmodásával és a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort. A bruttó 5 millió forint díjazású pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 15.
2019/09/19

Hagyomány és progresszió

Beszélgetés Potzner Ferenc építésszel

A II. Nemzeti Építészeti Szalon nem csupán az elmúlt öt év magyar építészeti eredményeit tekinti át egy tágabb keresztmetszetű válogatás keretében, de egy olyan magyar építészre is felhívja a figyelmet, akinek tevékenysége már évtizedekkel korábban egyfajta szinopszisát igyekezett megteremteni a hagyománynak és az innovációnak, kelet és nyugat építészeti elgondolásainak. Építőművészete a mának is szól, de miképpen lehet kortársunk több nemzedékkel korábbról? A Műcsarnok kiállítótereinek egyikében: Medgyaszay István építészetével ismerkedhet a tárlatlátogató – a kiállítási anyag kurátora, Potzner Ferenc építész rendezése nyomán, és most éppen tolmácsolásában is.

2019/07/04

Építészeti Szalon – másodízben

Beszélgetés Szegő Györggyel, a Műcsarnok művészeti igazgatójával, a Tér///Erő kiállítás főkurátorával
 
Hogy merre tart és milyen eredményeket tudhat magáénak az elmúlt öt évben a magyar építészet, erre nyújt rátekintést az immár második alkalommal megrendezett Építészeti Nemzeti Szalon. Kissé más, mint a korábbi, az első. Most inkább áttekintő, mint vissza; jelen idejű, noha egyes szegmenseinek középpontjában a múlt építészete jelenik meg mint élhető, alkalmazható forrás a jelennek, jövőnek. Hogy korunkhoz mégis inkább közel állónak érezhetjük e most kiállított anyagot, annak oka talán éppen abban rejlik, hogy olyan építészettel szembesülünk, amely hangsúlyosan: most történik. A képeken és maketteken, videofelvételeken megjelenített épületek az elmúlt öt évben álltak fel, vagy közülük jó néhány éppen a megvalósulás küszöbén áll.

2019/07/02

Folytonosság

Sulyok Miklós művészettörténész a Miskolci Építész Műhelyről

Az Építészeti Nemzeti Szalon immár másodízben jelenik meg a Műcsarnok falai között. A jelenlegi tárlat Tér///Erő címmel fotók és makettek, tervrajzok kíséretében az elmúlt öt év legkimagaslóbb magyarországi, már megvalósult vagy éppen folyamatban lévő építészeti munkáit veszi sorra, de alkalma nyílik az emlékezésnek, s az új építészeti törekvések számba vételének is. A kiállítási anyag egyik egységének kurátorával, Sulyok Miklós művészettörténésszel, közelebbről építésztörténésszel, az MMA levelező tagjával a Miskolci Építész Műhely létrejöttéről, jelentőségéről, s tagjainak napjainkba nyúló életművéréről beszélgettünk.

2019/06/24

„Díszítőérzékkel átszőtt tudás" – Kőrössy Albert Kálmán építőművészete

Kőrössy Albert Kálmán a századforduló magyar építészettörténetének méltatlanul elfeledett alakja, aki nemcsak Lechner Ödön magyaros formanyelvének követője volt. Életművén keresztül bemutatható a Hauszmann Alajos épületeiről ismerős historizálás, a német Jugendstil hazánkban teret nyert szellemisége, a magyar fauna és flóra korai megjelenése századfordulós építészetünkben, sőt még Kós Károly és a Fiatalok művészetére jellemző homlokzatok és az art déco geometrikus formái és szimmetriája is. A művész a 20. század elejének közvetítőjeként járta körbe a legfrissebb áramlatokat, és építette magyar hagyományaival modern formába. Az építész születésének 150. évfordulója alkalmából a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ rendez kiállítást a budapesti Ráth György-villában.

2019/05/27

Sulyok Miklós: Bodonyi Csaba építészete

A Magyar Művészeti Akadémia megbízásából az MMA Kiadónál jelent meg az Építőművészeti Tagozat akadémikusait bemutató sorozat újabb kötete, mely Bodonyi Csaba munkásságát foglalja össze. A szerző, Sulyok Miklós művészettörténész tematikus egységekre bontva elemzi Bodonyi Csaba építész életművét. Bemutatja a Nyíregyházán született, majd Miskolchoz mindmáig szorosan kötődő építőművész szakmai pályáját az 1970-es évek szigorúan konstruktív, funkcionalista szemléletétől kezdve a kétezres évek árnyaltabb, regionalista karakterű megközelítéséig. A könyvet a TÉR///ERŐ II. Építészeti Nemzeti Szalon egyik kísérő rendezvényeként a szerző, valamint Bán András műkritikus mutatta be a Műcsarnokban.

2019/05/15
最初へ 最後の