A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
2024/03/24

Gerecse Kapuja – Turul látogatóközpont

Beszélgetés Dévényi Sándorral, a nemzet művészével

A nyár végén nyílt meg a Gerecse tájvédelmi körzet látogatóközpontja, amelyet a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építőművész, az MMA rendes tagja és volt alelnöke, Dévényi Sándor álmodott meg. Dévényi Sándor egy repülni készülő turulra emlékeztető épületet tervezett, amely egyértelműen elnyerte a pályáztatók és a tatabányaiak tetszését. A magyarság mitologikus madarát ábrázoló turulszobor szomszédságában, a Tatabánya fölött magasodó Kő-hegyen létrejött Gerecse Kapuja turisztikai projekt 700 millió forintból valósult meg, a természetjárók nagy örömére. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

2018/09/27

Makovecz-templom épül Pesterszébeten

Letették Budapest első megépülő Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg. A 2018. szeptember 24-i ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, a templom terve közel állt a világhírű építész szívéhez, jól illeszkedett életművéhez, méltó volt magyarság iránti elkötelezettségéhez és szellemiségéhez. Hozzátette: történelmi adósságot törlesztenek a templom építésével, hiszen nincs a fővárosban Makovecz Imre által tervezett templom.

2018/09/25

BUDAKALÁSZ MAGJA – 2018

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata BUDAKALÁSZ MAGJA – 2018" címmel nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet meg. Az idei kiírás tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattétel Budakalász Kálvária-domb terület hasznosítására. A korábbi évekhez hasonlóan pályázatot 40. életévüket be nem töltött, építőművész, építészmérnök, építész, belsőépítész végzettségű személyek adhatnak be. A pályázat benyújtásának határideje: 2018. november 30.

2018/09/17

Konzerválás vagy teljes rekonstrukció?

A Pesti Vigadóban Élő műemlék – Rekonstrukció, de hogyan? címmel rendezett kétnapos konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti és művészetelméleti tagozata szeptember 6-án és 7-én, ahol prof. em. Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke köszönötte a résztvevőket. Az előadások a műemlékek kezeléséről és kortárs építészethez való viszonyáról szóltak, így például a füzéri várban és a budavári palota környezetében zajló újjáépítésekről is. Hogyan nyúlhatnak az építészek és megrendelőik a műemléki épületekhez? Egy várrom esetében lehetséges-e a rekonstrukció, vagy csak a megmaradt részek konzerválása a helyes? – ilyen és hasonló aktuális kérdésekre kereste a választ az MMA konferenciája, ami a társadalmi és szakmai párbeszéd elmélyítését, az eltérő álláspontok kifejtését tűzte ki céljául.

2018/09/10

"Felejthetetlen hangulatok, bölcs tanulságok"

Medgyaszay István építész Indiában

Augusztus 23-án Delhiben nyílik kiállítás a magyar építészetet jelentősen alakító Medgyaszay István (1877–1959) munkásságát bemutatva "Felejthetetlen hangulatok, bölcs tanulságok" – Medgyaszay István építész Indiában címmel. A Delhi Egyetem Szláv és Finnugor Tanulmányok Tanszékén a kiállítást Baldavári Eszter művészettörténész, az anyagot összeállító Magyar Építészeti Múzeum munkatársa és dr. Wilhelm Zoltán, a Balassi Intézet Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ igazgatója nyitja meg. A delhi kiállítás rendezője a CentrArt Művészettörténészek Új Műhelye Közhasznú Egyesület.

2018/08/23
最初へ 最後の