Fotó: Radisics Milán

Sport és érzelem

Lezárult a Duna Aréna építészeti fotópályázata, melyet a Magyar Művészeti Akadémia és a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja közösen írt ki: összesen mintegy száz pályázó 350 pályaművéből választották ki a legszebbeket és a legjobbakat. A pályázaton az első helyezettek 250 ezer, a másodikak 200 ezer, míg a harmadikak 150 ezer forint pénzdíjban részesültek. Prof. em. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a díjbizottság tagja elmondta: a bírálatnál azt tartotta szem előtt, hogy az adott fotón mennyire jön át a Duna Aréna érzelmi jelentősége. 
Látványos versenyek, látványos környezet, volt mit megörökíteni a vizes vb rendezvényein. Ez derült ki a Duna Aréna pályázatából, amelyre csaknem százan küldtek fotókat. A sport, a kultúra és a művészet egyszerre jelent meg a képekben – összegezte a pályaműveket a sportért felelős államtitkár, dr. Szabó Tünde. Az érdeklődők a pályázat weboldalán regisztrálhatták jelentkezésüket, majd töltötték fel pályaműveiket. Az első helyezettek 250 ezer, a másodikak 200 ezer, míg a harmadikak 150 ezer forint pénzdíjban részesültek.
A zsűri döntésének értelmében az első helyen Palkó György és Radisics Milán, a másodikon Majoros Máté, Sárosi Istvánné és Szabó Katalin végzett, a harmadik díjat pedig Bojtor Bálint, Horváth László és Järger Zsolt kapták.
A Duna Aréna jellegzetes hullámos falai, a színesen kivilágított épület a túlpartról nézve és az Aréna belseje az egyik rajtkő mellől – csak néhány példa azokból a művekből, amiket a Duna Aréna fotópályázatra nyújtottak be.
A díjakat egy kilenc tagú zsűri ítélte oda, Fekete György, az MMA elnöke, a díjbizottság tagja azt tartotta szem előtt a bírálatnál, hogy az adott fotón mennyire jön át a Duna Aréna érzelmi jelentősége. „Hogy a víz mit jelent annak, aki úszik, hogy az épület mit jelent annak, aki megtervezi, megépíti, birtokba veszi és a világ elé tárja. Hogy a mozdulatok, amelyek az úszóktól erednek, azok nem a test szolgaságából, a test igénybevételéből erednek, hanem abból az örömből, ami a sportolók lelkében, amikor eredményeket elérnek, feltámadt." – mondta el a díjátadón Fekete György.
A zsűri munkájában Fekete György mellett Ferencz Marcel építőművész, az MMA rendes tagja, a Duna Aréna vezető tervezője is részt vett.
2017/08/02  |  fekete györgy fotópályázat