Kontrát Károly és L. Simon László

2014 Ybl bicentenárium – A Magyar Építészet Éve

A magyar kultúra napján, Ybl Miklós halálának 123. évfordulóján kezdődik az Ybl-emlékév, amely a 200 éve született építész munkássága előtt tiszteleg – jelentették be a rendezvénysorozatot meghirdető sajtótájékoztatón. Az emlékév egyik programját, a IV. Építészek és Zene Világnapját a Magyar Művészeti Akadémián, illetve a Vigadó előtti téren rendezik meg.
Az Ybl-centenárium fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Pintér Sándor belügyminiszter. Ebből az alkalomból tavasszal átadják a Várkert Bazárt is. 

A bicentenárium alkalmából az Ybl Palotában rendezett sajtótájékoztatón Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felidézte a Székesfehérváron született, osztrák gyökerekkel rendelkező Ybl Miklós (1814. április 6. – 1891. január 22.) életművének legfontosabb alkotásait (Magyar Állami Operaház, Szent István Bazilika, Magyar Tudományos Akadémia, Várkert Bazár, Rác Fürdő, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, emellett a Budavári Palota átalakítása). Mint kiemelte: az emlékév egyik célja az, hogy Ybl munkásságát minél szélesebb körben megismertessék és az általa tervezett épületeket védelmezzék.
L. Simon László kormánybiztos, az Ybl Emlékbizottság elnöke elmondta, hogy az emlékév egyik kiemelkedő eseménye a Várkert Bazár tavaszra tervezett átadása. Az épületegyüttes átadása két ütemben történik. 2014. április 3-án az Ybl Miklós tervei alapján készült eredeti épületeket Orbán Viktor miniszterelnök adja át. Ehhez az ütemhez kapcsolódóan megszépül a nem a Várkert Bazárhoz tartozó, ám közvetlenül mellette lévő Semmelweis Orvostörténeti Múzeum külső homlokzata is. A második ütemben a Várkert Bazár területére épített új objektumokat – konferencia- és rendezvényközpont, mélygarázs, illetve ezek kiszolgáló egységei –, továbbá a teljes egészében megújult kertet veheti birtokába a nagyközönség. Ezzel egy időben pedig elkészül a Várkert Bazár előtti Lánchíd utca felújítása.  
Az 1883-ban megnyílt Várkert Bazár a főváros egyik fontos épített és kulturális értéke, amely évtizedek óta leromlott állapotban van. Megóvását és felújítását kormány a Nemzeti Program kiemelt részeként kezeli. 2012-ben az állam és az Európai Unió finanszírozásában kezdődött meg a rekonstrukció, amelynek célja az állagmegőrzés mellett a védett Duna-parti panoráma elfogadható helyreállítása, a rendezett világörökségi környezet kialakítása, és egy új kulturális tér kialakítása. A beruházás teljes költsége eléri a 9 milliárd forintot.
A „2014 Ybl bicentenárium – Magyar Építészet Éve" című rendezvénysorozat kezdeményezője és a programok jelentős részének szervezője az Ybl Egyesület. Az egész éven át zajló eseményeket a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 100 millió forinttal támogatja. A programsorozat január 22-én kezdődik emlékező szertartással a Nemzeti Sírkertben, az építész halálának 123. évfordulóján. A programok között szerepelnek komolyzenei koncertek, fotókiállítások, konferenciák, emléktábla elhelyezések, szoborállítás, kiadnak emlékérmeket, és emlékbélyegeket, illetve megjelentetnek hiánypótló kiadványokat.
Az Ybl Egyesület koordinálása mellett számos intézmény és szervezet kapcsolódik a programsorozathoz.
A Magyar Művészeti Akadémia székházában, illetve a Vigadó előtti téren rendezik meg a IV. Építészek és Zene Világnapját, ahol a népzene, dzsessz és klasszikus muzsika mellett építészettel kapcsolatos irodalmi alkotások is elhangoznak majd.
Az emlékév konferenciával zárul, ahol Ybl Miklós mellett Hild Józsefre, Steindl Imrére, Schulek Frigyesre és Lechner Ödönre is emlékezni fognak.
2014/01/20