Tavasszal ismét Essentia Artis a Pesti Vigadóban

Tavasszal nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában - jelentették be a szervezők február 21-én a Centrál Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón.
2024/02/21

Örökhagyók, örökösök, feladatok

„Az élet végére tett PONT egyben kezdet is" – ez a Terényi Ede erdélyi zeneszerző-zenetudóstól származó idézet adta a címét a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata konferenciájának a határon túli magyar művészeti és művészetelméleti hagyatékok kezeléséről, november közepén, a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. Bevezetőjében dr. Solymosi-Tari Emőke zenetörténész, akadémikus, a tagozat vezetője elmondta: a rendezvény egy tematikus konferenciasorozat része, amely a határon túli magyar művészet és művészeti kutatás kérdéseivel foglalkozik. Az MMA számára a hagyatékok gondozása kiemelt kérdés, ezért került fókuszba ezúttal éppen ez a téma.

2022/11/25

Nyomozás a filmtörténetben

A 90-es években pályájukat ígéretesen kezdő rendezőkről, a magyar filmgyártás kérdéseiről, finanszírozásáról tartott novemberben pódiumbeszélgetést Nyomozás a filmtörténetben címmel az MMA Művészetelméleti Tagozata Tóth Klára filmesztéta, akadémikus vezetésével. A beszélgetés meghívott vendégei Mispál Attila filmrendező, az MMA levelező tagja, Fésős András filmrendező, Monory Mész András filmrendező és Schubert Gusztáv filmkritikus voltak. A Keddi kaleidoszkóp sorozatban filmtörténeti nyomozásra hívtuk vendégeinket: mi történt, történik a kilencvenes években induló filmesekkel…

2022/11/15

Művészetpedagógiai elismerések

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata 2022. november 15-én adta át 2022. évi Művészetpedagógiai Különdíjait (Elismerő Oklevél) az MMA irodaházában. „Nemcsak mindennapos testnevelés kell, hanem mindennapos katarzis is" – idézte Freund Tamás agykutató, az MTA elnöke szavait Solymosi-Tari Emőke akadémikus, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője a díjátadó kezdetén. Mint emlékeztetett rá, a művészetpedagógia, a művészettel való személyiség- és közösségfejlesztés segítése a Magyar Művészeti Akadémia egyik legfontosabb feladata, és Vashegyi György elnöki programjának is ez az egyik hangsúlyos eleme.

2022/11/15

Koncz Csaba avantgárd fotóművészre, zenészre emlékeztek

Idén hunyt el 84 évesen Koncz Csaba, a magyar avantgárd fényképezés egyik kiemelkedő alakja, aki rövid ideig, 1962–67 között alkotott, majd disszidált, művei sokáig nem voltak ismertek hazánkban. Rá emlékezett november 8-án az MMA Művészetelméleti Tagozata, a rendezvényt Tóth Klára filmkritikus vezette, aki többek között Kincses Károly és Szilágyi Sándor fotótörténésszel beszélgetett Koncz Csaba munkásságáról.

2022/11/09

Könyvbemutató Lajtha László írásaiból születésének 130. évfordulóján

Lajtha László zeneszerző-néprajzkutató születésének 130. évfordulója alkalmából 2022. október 10-én a Pesti Vigadó Makovecz termében ünnepélyes könyvbemutatót tartott az MMA Művészetelméleti Tagozata. A Lajtha László írásai I–II. című, kétkötetes, 800 oldalas munka első ízben tárja a kutatók és a zeneszerető érdeklődők elé Lajtha László valamennyi nyilvánosságnak szánt írását, előadását. A hat fejezetben és a függelékben összesen 104 írás olvasható, Berlász Melinda Széchenyi-díjas zenetörténész, az MMA rendes tagja tudományos közreadásában, akit 80. születésnapján is köszöntöttek.

2022/10/10
最初へ 最後の