Sára Sándor (1933–2019)

Elhunyt Sára Sándor operatőr, rendező, a nemzet művésze

Életének 86. évében ma hajnalban Budapesten elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas operatőr, rendező, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a XX. századi magyar filmművészet megkerülhetetlen alakja. Rendezőként a kísérleti etűdtől a lírai szociográfiáig, a szatirikus jelenkori parabolától a történelmi és a legújabb kori társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó játékfilmekig és a tabudöntő „beszélő fejes" riport-dokumentumfilmekig sok minden egymás mellé került benne. Az operatőri életmű is hasonlóan gazdag és változatos, hiszen ahány rendezőpartnere volt, annyi képi stílust teremtett. Ennek a nem csupán művészi, hanem közéleti szempontból is jelentős életműnek a „nehézsorsúak" arcát nemcsak Magyarországon, hanem Indiában is megörökítő fotók és a Duna Televízió című „mozi" képei is a szerves részét alkotják. Sára Sándort a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
22 ספטמבר 2019

FELHÍVÁS a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagságára való jelentkezésre

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2019. január 2. napjától ismételten biztosítja felvételi kérelem benyújtásának lehetőségét a nem akadémikus tagságra. A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény alapján az kérheti nem akadémikus tagként való felvételét a köztestületbe, aki DLA fokozattal, a köztestület alapszabályának 2. mellékletében meghatározott hazai művészeti szakmai elismeréssel, vagy külföldi szakmai elismeréssel rendelkezik.

2 ינואר 2019

MMA-portréfilmek 2019-ben

2019-ben is folytatódik a Magyar Művészeti Akadémia portrésoroza a köztelevízió csatornáin. Az MMA megbízásából készülő 52 perces portréfilmek az M5, valamint a Duna World csatornákon láthatók. A nézők hetente olyan akadémikus és nem akadémikus művészek életútjába, gondolkodásába nyerhetnek bepillantást, akik jelentősen befolyásolták, alakították a magyar művészeti életet. Januárban lesz látható például Bereményi Géza portréfilmje, a nemzet művészévé is választott Kiss Anna portréja pedig 80. születésnapja alkalmából kerül műsorba, februárban a felvidéki színjátszás meghatározó alakjáról, Boráros Imre színművészről, valamint a szintén nemzet művésze, Schrammel Imre keramikusművészről forgatott portrékat lehet megtekinteni.

31 דצמבר 2018

Jelhagyások

Polgár Csaba tárlata a Vigadóban

A Vigadó Galéria gyakran teremt alkalmat arra, hogy szerényebb vagy nagyobb volumenű életműveket elsőként vagy ismét a figyelem középpontjába emeljen. Néha annak okán, hogy egy alkotó tevékenysége, vagy egyéb területeken kifejtett alkotómunkája mellett képzőművészeti alkotásai kevéssé ismertek, néha azért, mert az alkotót ez megilleti a tisztelet okán. Jelen helyzetben, Polgár Csaba esetében e két szempont sajnálatosan találkozott össze: ugyanis emléktárlat jelenik meg a Vigadó kiállítótereiben Jelhelyzetek címmel – mivel az alkotó két éve elhunyt –, az életmű talán kevéssé ismert képzőművészeti-festészeti anyagát összefoglaló válogatás, hogy ezen területen született alkotásaival is megismerkedhessünk, vagy újfent emlékezetünkbe idézhessük őket.

29 דצמבר 2018

Semmelweiset álmodni

Néhány nap és zárul a Semmelweis-emlékév. A magyar kormány tavaly novemberben nyilvánította a 2018-as évet a 200 évvel ezelőtt született tudósra emlékezve, Semmelweis-évnek. Számtalan konferencia, szimpózium, megemlékezés mellett a világhírű Madarassy István – az MMA nem akadémikus köztestületi tagja – több, Semmelweiset megörökítő művét is felavatták a világ különböző pontjain. Erről és a szobrász, ötvösművész pályájáról beszélgettünk.

28 דצמבר 2018
ראשון אחרון
// ]]>