„A hazámat szolgálom"

Lantos István az orgonaként használt zongoráról, Bartók Béla szigoráról és Dohnányi Ernőről, aki „Keblemre, pajtás!" alapon mindenkit szeretett

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották. Mitől különleges a magyar hangszeres zenetanítás? – egyebek mellett erről is kérdeztük.
28 נובמבר 2023

Értékek mentén építeni a jövőt

Szezonzáró rendezvényt tartottak a kalocsai Fazekas Alkotóházban

Idén is májusban kezdődött és a szeptember közepén rendezett Paprikafesztivál hétvégéjén zárta a szezont Kovács László, az MMA levelező tagja és Madár Helga, az MMA MMKI művészeti ösztöndíjasa Fazekas Alkotóháza Kalocsán. Nem a téli álom következik, hiszen folytatódik az „Inasoskola", szüretelnek majd a diákok, és a tavaly Magyar Örökség Díjat kapott alkotóház egész évben nyitva áll a közönség előtt.

12 ספטמבר 2023

Elbúcsúztatták a 2020–2023. évi MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasait

Szeptember 5-én rendezték meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2020–2023. évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogram záróünnepségét a Hild-villában, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) székházában. Az eseményen részt vett Kiss János, az MMA alelnöke, Richly Gábor, az MMA főtitkára, Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója, valamint az MMA akadémikusai, az ösztöndíjas szekciók vezetői, illetve a végzett ösztöndíjasok.

8 ספטמבר 2023

Glass Art NOW!

A Magyar Művészeti Akadémia szakmai napja a Velencei Üveghéten

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szakmai napot tart 2023. szeptember 11-én, hétfőn 15 órától az Ateneo Veneto Aula Magna kiállítóterében, a 2023. szeptember 2. és 15. között megrendezett Velencei Üveghét keretében.

8 ספטמבר 2023

Verslábak kortárs zenei köntösben

A Magyar Dal Napja a Magyar Művészeti Akadémiával
 
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Zeneművészeti Tagozata Verslábak kortárs zenei köntösben címmel ünnepli a Magyar Dal Napját 2023. szeptember 10-én, vasárnap a Pesti Vigadóban. A Magyar Dal Napja Presser Gábor ötlete nyomán 2008-ban útnak indított kezdeményezés, amelyhez az MMA 2016-ban csatlakozott ráirányítva a figyelmet a kortárs zenére. 

8 ספטמבר 2023
ראשון אחרון
// ]]>