Farkas Ignác, Varga Klári, Nagy Csongor Zsolt

Kaszás Attila-díj 2018

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Varga Klárira (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen), Nagy Csongor Zsoltra (Szatmárnémeti Harag György Társulat) és Farkas Ignácra (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg). Mintegy 39 társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján adják át a Kaszás Attila-díjat szeptember 7-én, az országos színházi évadnyitón, a tatabányai Jászai Mari Színházban. A szavazatok a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatóak le egészen augusztus 24-én éjfélig. A díjat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.
A Raiffeisen Bank 500 ezer forinttal járó, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adott 400 ezer forintos díjat tizenegyedik alkalommal adják át. (2008-ban az első díjazott Szarvas József volt.) A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.
A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották az eddigi években. A megalapításkor a cél az volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazott személyéről a kétfordulós szavazáson, hanem maguk a színészkollégák. Az első fordulóban a szavazók egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg, majd így a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről. 2012-től kezdődően az eddig kétfordulós eljárás kibővült, már nemcsak színészek szavazhatnak, hanem az utolsó, harmadik körben a közönség szavazatai döntenek a díjazott személyéről.
3 יולי 2018  |  szarvas józsef kaszás attila-díj