Sipos János díszdoktor lett Ankarában

2019. október 23-án az Ankarai Egyetem rektora ünnepélyes keretek között díszdoktorrá avatott négy magyar tudóst. A Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, dr. Sipos János a török és a magyar népzene vizsgálata terén végzett etnomuzikológiai munkásságáért részesült elismerésben. A ceremónia a török tudományos élet számos kiemelkedő képviselőjét tartalmazó száz fős hallgatóság előtt zajlott az Ankarai Egyetem szenátusi termében. A rektor szívélyes szavakkal méltatta a magyar kutatók kiemelkedő tudományos tevékenységét, mely jelentősen hozzájárult a magyar–török tudományos kapcsolatok elmélyítéséhez.
Dr. Fodor Pál a török történelemről és a civilizációról, különös tekintettel az oszmán politikai, katonai és szellemi történelemről szóló munkásságáért, dr. Hamza Gábor az Ankarai Egyetem nemzetközi elismertségének elősegítéséért, valamint a magyar és török egyetemek közötti együttműködés kialakításához való hozzájárulásáért, dr. Hóvári János pedig a török–magyar népek közötti történelmi kapcsolatok kutatása terén folytatott tevékenységéért nyerte el a díszdoktori címet.
A díszdoktorok avatásukat követően egy külön ezzel a céllal általunk szervezett rendezvényen bemutathatták legújabb kutatásaikat is. A Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság anyagi támogatásával az Ankarai Egyetem Bölcsészettudományi Karán megrendezett „Magyar–török kulturális hagyományok hatása a jelenkori kétoldalú kapcsolatokra" című konferencia keretében az előadók a történelem, a jog és a népzenekutatás szempontjából vizsgálták meg, hogyan járulnak hozzá a két nemzet között kialakult történelmi viszonyok és ezek kutatása a mai kétoldalú kapcsolatok fejlődéséhez. Fodor Pál és Hóvári János a Törökországban is nagy érdeklődést kiváltó szigetvári Szulejmán türbe utáni kutatásról, feltárásának friss eredményeiről és a magyar–török kapcsolatra gyakorolt hatásáról tartottak előadást. Hamza Gábor bemutatta a magyar és török jogrendszer közti párhuzamokat, részletezte a török jogszabályok hatását a magyar magánjogi kodifikációra, és kitért a jövőbeli jogalkotás során figyelembe venni érdemes török gyakorlatra. Sipos János rávilágított a magyar és török népek kultúrája közötti, mai napig megfigyelhető hasonlóságokra a népzenében, melyhez felhasználta a legújabb kutatási eredményeit bemutató internetes felület hanganyagait is.
A konferencia mind a diákok, mind pedig a török tudományos élet részéről nagy érdeklődést váltott ki. Külön jelentőséget adott a rendezvénynek, hogy az Ankarai Egyetem magasrangú professzorain kívül számos olyan vendég is részt vett, akik a török kulturális- és tudománypolitikára befolyást gyakorolnak, így például jelen volt a Török Tudományos Akadémia jelenlegi, illetve a török Alkotmánybíróság korábbi elnöke is. Az olyan kormányzati intézmények meghívása, mint a török Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium, a Felsőoktatási Tanács, a TIKA vagy a Yunus Emre Intézet lehetővé tette, hogy e szervezetek jobban megismerjék a népeink közötti aktuális kulturális-tudományos kapcsolatokat.