2019. szeptember 1. | 19.30 – Emlékhangverseny Bozay Attila és Durkó Zsolt, az MMA posztumusz tiszteleti tagjai emlékére

A Magyar Zeneművészeti Társaság és az MMA Zeneművészeti Tagozata közös rendezésű hangversenye a Pesti Vigadóban, Bozay Attila (1939–1999) és Durkó Zsolt (1934–1997) Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerzők, az 1992-ben alapított Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet alapító, illetve az MMA posztumusz tiszteleti tagjainak emlékére.

2019. augusztus 22–25. – V. Kulturális Filmek Fesztiválja Szatmárcsekén

2019. június 21-ig lehet nevezni az V. Kulturális Filmek Fesztiváljára, amelyet augusztus 22. és 25. között rendeznek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén. Az eseményre a magyar kultúra értékeit bemutató rövid internetes videókkal lehet pályázni. A zsűri tagja Buglya Sándor, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője.

2019. július 21. – A Napkelettől Napnyugatig című nemzetközi nemezművészeti kiállítás zárónapja

Az egész napos zárórendezvényen az érdeklődőknek lehetőségük nyílik találkozni a Napkelettől Napnyugatig kiállítás alkotóival, akik gyakorlati nemezbemutatóval és kötetlen tárlatvezetésekkel várják a látogatókat.

2019. július 13. – szeptember 1. | KONTEXTUS – Temesi Apol és Újszászi Tünde textilművészek kiállítása Gödöllőn

A kiállítást a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész, az MMA rendes tagja nyitja meg.

2019. július 5. | 17.00 – Verstrichene Zeit – Elfolyó idő c. tárlat megnyitása Passauban, a Modern Művészetek Múzeumában

2019. július 5-én nyílik a Magyar Művészeti Akadémia Verstrichene Zeit – Elfolyó idő című kortárs képzőművészeti kiállítása a Passaui Modern Művészetek Múzeumában, mely a „30 éve szabadon" emlékév programsorozataihoz kapcsolódik. A Stefanovits Péter és Alapfy László kurátori koncepciójához kötődő tárlaton mintegy 23 nemzetközileg is kiemelkedő hazai képzőművész – köztük Szemadám György festőművész, Farkas Ádám szobrász, Orosz István grafikusművész – munkái lesznek láthatóak, melyeket az 1989-es határnyitás ihletett.

2019. július 4. – augusztus 25. – Fényarchitektúra

A TÉR /// ERŐ II. Építészeti Nemzeti Szalonhoz kapcsolódó részkiállítás a Műcsarnokban. Kurátorok: Böröcz Sándor fénytervező és Botzheim Bálint építész. A rendezvényt támogatja a Magyar Művészeti Akadémia.

2019. június 29. – július 6. – 35. Régi Zenei Napok

Ismét barokk fesztiválra hív minden érdeklődőt a Filharmónia Magyarország Vácra, a Régi Zenei Napokra június 29. és július 6. között, amely Vashegyi György szerint „Az egyetlen olyan fesztivál ma Magyarországon, ahol magas színvonalú régizenei hangversenyek és rendkívül magas nemzetközi színvonalat reprezentáló mesterkurzusok zajlanak egy héten keresztül."

2019. június 29. | 17.30 – Ünnepi megemlékezés Lajtha László népzenekutató tiszteletére

Lajtha László, Kossuth-díjas magyar népzenegyűjtő, zeneszerző és zenepedagógus tiszteletére tartanak ünnepi megemlékezést és koszorúzást június 29-én, Budapesten.

2019. június 25. | 14.00 – A Kuncz Aladár-emlékkonferencia kötetének bemutatója

A Magyar Művészeti Akadémia, az MMA Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár és annak Könyvkiadója közösen mutatja be „A nekifeszült mentő-akarat" – Kuncz Aladár-emlékkonferencia című kötetet, amely az OSZK és az MMA együttműködésének első gyümölcse. A tanulmánykötet a 2018 őszén az OSZK Tudományos igazgatósága által szervezett konferencia előadásait gyűjti egybe. A könyvbemutató helyszíne a Magyar Művészeti Akadémia irodaháza (1062 Budapest, Andrássy út 101.).

2019. június 24. – augusztus 19. – Tündérkertek 10

A tízéves viszáki Tündérkertben és az alig több mint tízéves Kaszás Attila Pajta Színház (KAPSZ) programajánlatával várja vendégeit Szarvas József színművész, az MMA rendes tagja. A programok között szerepel többek között Csernyus Lőrinc építész, az MMA levelező tagja Visszatanulás című kiállítása; vagy Berecz András mesemondó, az MMA rendes tagja előadása is. Fellép a Muzsikás együttes, Petrás Mária népdalénekes, és Szarvas József önálló estjét is láthatják az Őrségbe látogatók. A Cantemus Gyermekkórus, Szabó Dénes karnagy, az MMA rendes tagja vezetésével, koncertsorozatával nem csupán Viszákon köszönti a Tündérkerteket.

2019. június 22–23. – Múzeumok Éjszakája a Műcsarnokban

A Műcsarnok, a Magyar Művészeti Akadémia intézménye ismét csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvényhez.
Kiállításaink: TÉR /// ERŐ | II. Építészeti Nemzeti Szalon; Princípiumok | Bátai Sándor kiállítása és FRIDA ORSZÁGA ׀ Guillermo Kahlo mexikói fotográfiái.

2019. június 21. | 15.00 – Palotai János: Tóth György Test–Terek / Body Spaces | könyvbemutató

A Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó Tóth György fotóművész, az MMA rendes tagja munkáiról készült könyvét mutatja be a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

2019. június 20. | 17.30 – Építészklub | Ferencz István és Jakab Csaba

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata 2017-ben indította el klubestjeit a Kecske utcai – ami most már Makovecz Imre utca – Makovecz Szalonban, ahol egy-egy akadémikus és köztestületi tag mutatja be épp futó munkáit, tervezési feladatait, az őket foglalkoztató építészeti (vagy egyáltalán nem építészeti) gondolatokat és érzéseket. A nyári szünet előtti következő Építészklub építész-párosa Ferencz István, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze, aki Néhány kör, … s aztán kezes címmel tart előadást, valamint Jakab Csaba, az MMA köztestületi tagja, előadásának címe: Három kiállítás. Az előadások után (és alatt) várják a szakmai, baráti hozzászólásokat, továbbá lehetőség nyílik a kötetlen beszélgetésre.

2019. június 19–23. – 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Ismét bemutatják és vendégül látják a magyar és a nemzetközi animáció színe-javát a hazai és az európai animációs filmek kétévente megrendezett ünnepén, Kecskeméten. A Magyar Művészeti Akadémia ezúttal is kiemelt támogató.

2019. június 18. – Nagy László emlékkiállítása Szmoljanban

A szmoljani Nagy László Emlékház Ki viszi át a Szerelmet. Hommage à Nagy László című állandó kiállításának ünnepélyes megnyitója. A tárlatot a Bolgár Köztársaság kulturális minisztere, Boil Banov, az esemény védnöke nyitja meg. Az emlékház felújításának és a kiállítás létrejöttének egyik támogatója a Magyar Művészeti Akadémia. Az MMA részéről beszédet mond Mezey Katalin, az Irodalmi Tagozat vezetője.

2019. június 17–22. – Tizenötödik Magyar Táncfesztivál Győrben

Immáron 15. alkalommal rendezi meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Táncfesztivált. A rendezvény keretében június 21-én tartják a Magyar Művészeti Akadémia Napját. A fesztivál támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

2019. június 15. | 18.00 – Emlékkoncert a Hymnus születésének 175. évfordulójára

Az Erkel Ferenc Társaság és a Budapesti Filharmóniai Társaság emlékkoncertje a Hymnus születésének 175. évfordulójára. Vezényel Medveczky Ádám karmester, az MMA rendes tagja. Közreműködik Oberfrank Pál színművész, az MMA rendes tagja. A rendezvény támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

2019. június 14–16. – 5. Káli Akadémiai Napok

A Magyar Művészeti Akadémiai Film- és Fotóművészeti Tagozata támogatásával idén is megszervezik a Káli-medence művészeti fesztiválját, a Káli Akadémiai Napokat. Salföldön Török László akadémikus a program felelőse. A nyilvános programok között fotókiállítás, könyvbemutató, filmvetítés, vitafórum, irodalmi matiné és a Dresch kvartett koncertje is szerepel.

2019. június 14. | 17.00 – Szilágyi István: Katlanváros | könyvbemutató

A Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó bemutatja Szilágyi István író, az MMA rendes tagja Katlanváros című kötetét, ami a máig gazdagodó Szilágyi-életmű igazi unikuma.

2019. június 13–17. – 90. Ünnepi Könyvhét az MMA Kiadóval

2019. június 13. és 17. között 90. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe. A hagyományos fő helyszín, a Vörösmarty tér felújítása miatt idén a Dunakorzón, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen várják a könyvbarátokat. Ahogy már az előző könyvhéten, az MMA Kiadó önálló pavilonnal vesz részt az eseményen.

// ]]>