2014. május 31. (szombat), 18.00
Dobó Tihamér Képtár, Magyarkanizsa (SRB)
Gyulai Líviusz grafikája (Fotó: Alapfy László)

Akadémikus művészek kiállítása Magyarkanizsán

Szemadám György festőművész és Gyulai Líviusz grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagjai alkotásaiból nyílik kiállítás közösen hét délvidéki festővel, grafikussal május 31-én, szombaton a Dobó Tihamér Képtárban, Magyarkanizsán.
Szemadám György elmondta az MMA-nak, magyarkanizsai kiállításuk legfőbb célja, hogy megismerkedjenek a délvidéki magyar képzőművészekkel, akik szintén kiállításon mutatják be alkotásaikat. Ő maga 10-15 kisebb festményt állít ki, és levetítik a Madarat tolláról című, 12 részes ismeretterjesztő tv-filmsorozatának egy 26 perces részét. A sorozatot, amely az egész országból bemutatja a magyar madárfaunát, Szemadám György írta és vezeti, rendezte Kocsis Tibor.
Gyulai Líviusz arról beszélt, hogy szintén 10-15 grafikát állít ki, vannak köztük litográfiák, tollrajzok, rézkarc és linómetszet. Hozzátette, hogy neki már volt egyszer tárlata Magyarkanizsán és most érdeklődéssel megy, hogy megismerkedhessen az ottani alkotókkal és munkáikkal. Ő is vetít, mégpedig animácós filmet abból a 13 részesre tervezett tévésorozatból, amelynek eddig négy része készült el, és az első két részt mutatja be Magyarkanizsán. Metta Victoria Fuller (1831–1885) amerikai írónő Egy komisz kölyök naplója című regényét, amely 1918-ban jelent meg először magyarul és Karinthy Frigyes fordította, vette alapul az animációs film forgatókönyvéhez és ő tervezte a figurákat, a hátteret és rendezte is a rajzfilmet. (Az alkotás tavaly első díjat nyert a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.)
A kiállító hét vajdasági művész közül Mezei Erzsébet Székelykevén született, Zentán dolgozik, monotípiákat, montázsgrafikákat készít és a Zentai Művésztelep grafikai műhelyének vezetője. Maurits Ferenc újvidéki festő, grafikus, az Új Symposion című folyóirat grafikai szerkesztője volt csaknem 30 éven át. Penovác Endre, a „puszta festője", grafikus Bácskatopolyán él, az újvidéki képzőművészet akadémián végzett, több mint 100 önálló és csoportos kiállításon vett részt, köztük Franciaországban, Németországban, Magyarországon és Bosznia-Hercegovinában. Miroslav Jovancic festő, grafikus, Szabadkán él, édesanyja magyar. Szabadkai polihisztornak tartják, mert a festés mellett kulturális rendezvényeket szervez és zenél. Ózsvár Péter keramikus a kanizsai majolikagyárban dolgozik és emellett az óriás madaraktól az apró tárgyakig sok mindent készít. Dodony Anikó Temerinben született, Újvidéken végzett a képzőművészeti akadémián, grafikus, tanít az egyik újvidéki gimnáziumban és aktívan részt vesz a vajdasági képzőművészeti táborok szervezésében. Léphaft Pál karikaturista, újságíró, a Magyar Nemzet című napilap tiszteletdíjas karikaturistája, Nagybecskereken született, Újvidéken dolgozik, a TV hírszerkesztője és a Magyar Szó című napilapnak is dolgozik.
A kiállítás megnyitója után Szemadám György és Gyulai Líviusz kerekasztal-beszélgetésen vesz részt az ottani művészekkel.

* * *
Magyarkanizsán, a polgári szalon hangulatú Művész Kávézóban mutatták be május 18-án, vasárnap Czakó Gábor író, az MMA tagja Hitemről című könyvét. A szerzővel Bicskei Zoltán filmrendező, grafikus, az MMA tagja, a magyarkanizsai kulturális események szervezője beszélgetett a könyvről.
22 maggio 2014  |  szemadám györgy gyulai líviusz