Hann Ferenc: A Sajna de Mahorkai vacsora

Válogatott írások és versek
 
Melyik művészünktől vásárolt képet személyesen Miles Davis? Mi az igazság a szeszméréssel és a leányiskolával kapcsolatos aggályokból, amelyeket a gácsi polgárok fogalmaztak meg Kosztka patikus úrral szemben? És végül: Palma de Mallorca helyett miként jut nekünk „Sajna de Mahorka"? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat az olvasó Hann Ferenc könyvéből, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a Napkút Kiadó jelentetett meg.
„Pontosan megfigyelt jelenségek – kedvelt kifejezésével élve – minuciózusan leírt elemzések, tévedhetetlen kvalitás-érzékkel megalapozott minősítések és megítélések kapcsolódnak egymásba művészeti közleményeinek füzérében. Igényes nyelvi megformáltság, nagyvonalú stílus, egyéni látásmód, sok-sok irónia jellemzi írásait." – írja bevezetőjében a könyvről a szerkesztő, Wehner Tibor, Munkácsy-díjas művészettörténész.
Hann Ferenc – újra Wehner Tibort idézve – „rendkívül sokoldalú, a XX. század utolsó harmadában, az új évezred első évtizedében tevékenykedett költő és művészeti író, múzeumi szakember" volt. Életútjának kezdő- és végpontja szinte végzetszerűen utal a huszadik századi magyar képzőművészet két nevezetes helyszínére: 1944-ben Nagybányán született, 1977-től pedig a sok tekintetben Nagybánya örökébe lépő Szentendre művészeti életének egyik leghívebb krónikása volt haláláig, ami itt, pontosabban a Duna túlpartján fekvő Szigetmonostoron következett be 2010-ben.
Hann Ferenc magyar irodalom szakon végzett a József Attila Tudományegyetem bölcsészkarán, ahol 1976-ban a doktori címet is megszerezte, emellett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen népművelést, később művészettörténetet tanult. Pályája elején főként költeményeit tette közzé, eleinte a Palócföld, később a párizsi Magyar Műhely folyóiratokban, művészeti tárgyú írásait a hetvenes évek második felétől kezdte publikálni. 1977-től a szentendrei Ferenczy Múzeum muzeológusa, 1990-től múzeumi főtanácsos, majd tudományos titkár. Itthon és külföldön kortárs kiállítások rendezője, 1992-ben a hágai képzőművészeti akadémia vendégelőadója, 1997-től a Szegedi Egyetem Juhász Gyula Tanárképző Karán tanszékvezető-helyettes, főiskolai tanár és professor emeritus. 1973-tól a József Attila Kör, 1981-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, 1993-tól az esslingeni Künstlergilde, 1994-től a Patak Csoport, 1995-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet, 1999-től a L'Association Anciens Boursier du Gouvernement Français tagja. Fontosabb díjai: Gustave Moreau-díj (1995), Pest Megyei Művészeti-díj (1999), Munkácsy Mihály-díj (2000), szentendrei Pro Urbe-díj (2000), virtuális Deim Pál-díj (2000).
Az új kötet többnyire Hann Ferenc rövidebb írásaiból válogat. A szentendrei múzeumok munkatársaként számos a városban rendezett kiállítás katalógusához írt bevezetőt, emellett folyóiratok – mint például a Hitel, a Mozgó Világ, vagy a Művészet – hasábjain publikált cikkeket. Egy-egy kiállításról vagy alkotó művészről írva – a terjedelemből adódóan – törekedett a legfontosabb vonások megkeresésére és kiemelésére. Írásai nyomán kirajzolódik Szentendre művészeti életének alakulása az elmúlt, csaknem 90 év során. A Szentendrei Festők Társaságának alapító tagjai közül ír például Onódi Béla, Bánovszky Miklós és Paizs Goebel Jenő, a művésztelepre később érkezők közül Ilosvai Varga István és Barcsay Jenő művészetéről. Az olyan, a harmincas években Szentendrén dolgozó, híressé vált alkotókkal, mint Korniss Dezső, Vajda Lajos vagy Czóbel Béla, önálló írásokban nem, csak utalásszerűen foglalkozik. Részletesen beszámol ugyanakkor a hetvenes évektől a kortársak, például Deim Pál és Kósza Sipos László műveiről. Különösen sok figyelmet kapnak a Vajda Lajos Stúdióhoz kötődő művészek, például Aknay János, Lois Viktor, Bukta Imre, fe Lugossy László, sőt ef Zámbó Istvánnak egy, a pályaképét felvázoló terjedelmesebb tanulmányt szentelt. Hann Ferenc azonban nemcsak szentendrei művészekkel foglalkozott, hosszabb írása szerepel például Hibó Tamás és Péreli Zsuzsa, rövidebb Földi Péter, Kárpáti Tamás és Vaszkó Erzsébet művészetéről is. Itt olvasható Csontváry gácsi éveiről szóló korai, az Ars Hungaricában közölt tanulmánya, amely fontos adalék a festő életművének megismeréséhez.
A két, hetvenes években írt, kortárs művészeknél (Szervátiusz Tibornál és Jenőnél Kolozsvárt, illetve Jakoby Gyulánál Kassán) tett látogatásairól szóló beszámoló, illetve a két lejegyzett, magnetofonra mondott üzenet közlése azért figyelemre méltó, mert az előbbi a korhangulat érzékeltetésének, az utóbbi az élőbeszéd személyességének többletével rendelkezik. A válogatáskötet egyik különlegességét az adja, hogy egyazon kötetben szerepelnek a szerző művészeti írásai és költeményei. A kettő olykor nem is választható szigorúan külön: Makó Judit és Szabó Tamás kiállítási katalógusának bevezetője voltaképpen képvers, és a címadó írás is tekinthető költeménynek.
A kötet címére sajátosan reflektál Marcus Aureliusnak egy Epiktétosztól vett gondolata, amelyet a szerző a Hibó Tamásról írt tanulmányában idéz: „Nem kell elfogadni a vacsorameghívást, mert tudni való, hogy ha valaki egyszer elmegy vacsorára, annak ára van." Az olvasó a kötet kapcsán nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja ezt az intelmet!
 
(Hann Ferenc: A Sajna de Mahorkai vacsora, Válogatott írások és versek. Budapest, 2013, Napkút Kiadó, 415 p.)
21 maggio 2014  |  könyvajánló hann ferenc