Makovecz Imre nevét vette fel a csengeri iskola

Makovecz Imre építész nevét vette fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger általános iskolája; a tanévnyitóval egybekötött hivatalos névadó ünnepséget pénteken tartották a magyar–román határ mellett fekvő kisvárosban.

 

Az eseményen Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az építész által tervezett iskola aulájában megjelent több száz tanuló, pedagógus és szülő előtt az évszázad egyik legnagyobb magyarjának nevezte a csaknem egy éve elhunyt Makovecz Imrét, aki Csengerben is sok épületet álmodott és tervezett meg.

„Ez az épületegyüttes magán hordja Makovecz Imrének azt a szellemi nagyságát, amely példaértékű, amely utat mutat és utat mutatott a magyaroknak a múltban és a jelenben" – fogalmazott beszédében Hoffmann Rózsa.

A szalagátvágási ceremónia után leleplezték Makovecz Imrének az iskola előtt felállított bronz mellszobrát, valamint az építész portréját.

A 2011. szeptember 27-én elhunyt Makovecz Imrét a Szamos-menti település már 1997-ben díszpolgárává választotta, Magyarországon Csengerben látható a legtöbb általa tervezett épület. A mintegy ötezer lakosú település városközpontját Makovecz Imre és csoportja tervezte az 1990-es években. Az organikus építészeti stílusú általános iskola, sportcsarnok, görög katolikus és adventista templom mellett a szolgáltató- és egészségház, a járóbeteg-szakrendelő, valamint a polgármesteri hivatal is az építész és tervezőcsoportja kézjegyét viseli.

Az iskolaavatással párhuzamosan tartották a csengeri oktatás fennállásának 450. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatot, amelynek keretében építészkonferenciát, tanár–diák találkozót, valamint gálaműsort rendeztek.

1 settembre 2012  |  makovecz imre