Új művészekkel bővült a Halhatatlanok Társulata

Akadémikusunk, Piros Ildikó színművész is a tagok közt

Idén ismét új tagokat választottak a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása alapján, a közönség szavazata döntött. 2020-ban az ATV keltette újra életre és vállalta a szavazás lebonyolítását, valamint a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését. 
2023. szeptember 23-án az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között felavatták a neves elismerést elnyerő művészek lábnyomát. Az esemény házigazdája Rónai Egon volt.
A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, egy portrésorozat ötlete nyomán.
A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.
Színésznő kategóriában Piros Ildikó mellett Zsurzs Kati; színész kategóriában Kovács István és Mucsi Zoltán; táncművészek közül Ladányi Andrea és Frenák Pál; operaénekes kategóriában Komlósi Ildikó és Ötvös Csilla lett a Halhatatlanok Társulatának tagja 2023-ban.
27 settembre 2023  |  piros ildikó halhatatlanok társulata