« Indietro

2018. október 29. | 19:00 – Magyar rapszódia – Liszt-források

2018. október 29. | 19:00 – Magyar rapszódia – Liszt-források A Jánosi Együttes koncertje

A Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán folytatódik az MMA Népművészeti Tagozata által indított "Zenei anyanyelvünk" című ingyenes koncertsorozat. Jánosi András és együttese a sorozatban a magyar zenei anyanyelv megjelenítésére, neves klasszikus zeneszerzők magyar népzenei forrásainak bemutatására és megismertetésére vállalkozott.

Liszt Ferenc ifjúkori álmai között szerepelt, hogy gyűjtőutakon ismerje meg a magyar nép zenei hagyományát. Ha e vágya nem vált is valóra, hallott daloló falusiakat, valamint a kor magyar zenei világát ismerő és alakító cigány muzsikusokat is játszani. A kortársak visszaemlékezései szerint nagy érdeklődéssel hallgatta például Gróf Teleki Sándor muzsikusának, Pócsi Lacinak a játékát, akinek dallamai közül néhányat fel is dolgozott rapszódiáiban, amiről a zeneszerző weimari Liszt Múzeumban őrzött vázlatfüzete is tanúskodik.
Azt a korábbi feltételezést, hogy a magyar falvak vonós tánczenéje a korábbi századok gazdag hangszeres zenei hagyományának öröksége Jánosi András több mint ezer dallamra kiterjedő zenei összehasonlító munkája is igazolta. Ennek során derült fény a Liszt-rapszódiák (és más kortárs művek) korábban ismeretlen népzenei vonatkozásaira is.
Liszt rapszódiáinak forrásait az említett gazdag magyar zenei örökség dallamai, vagy az ezekből sarjadt dallamok korabeli változatai, stilizációi jelentették. Ezekből hallható válogatás a koncerten.

Szevező: MMA Népművészeti Tagozata

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes, online regisztrációhoz kötött.