MTI Fotó: Kovács Attila

„Tiszta forrás település" program

2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia Néprajzi Tagozata és az MTA BTK Zenetudományi Intézet együttműködésével elindult a „Tiszta forrás település" program, melynek keretében a Magyar Művészeti Akadémia minden évben 4 település részére „Tiszta forrás település" címet adományoz.
Idén népzenekutatásunk négy legfontosabb szereplője, Vikár Béla, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Lajtha László gyűjtőhelyei közül Mezőkövesd, Mohács, Felsőireg és Bogyiszló kapta a megtisztelő címet, az azzal járó emléktáblát és egy-egy DVD-t, mely az MTA BTK Zenetudományi Intézet népzenei gyűjteményében őrzött, az adott településről gyűjtött, tudományosan ellenőrzött és válogatott dallamok felvételeit, valamint a hozzájuk tartozó dokumentációt tartalmazza.
 
A települések polgármesterei az átadó ünnepségen, 2014. április 1-jén – Vikár Béla születésnapján – a Zenetudományi Intézet Bartók termében vették át az emléktáblát. Az elismeréseket Fekete György, MMA-elnök, Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója és Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója adták át.
2 aprile 2014