Nagy siker minden felújított magyar film

A Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Filmintézet közös munkával eddig több mint harminc filmet újított fel. Az alkotások közül Fábri Zoltán Utószezon című filmjének felújított változatát tűzi műsorára idén a szeptember 2-án kezdődő 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál restaurált alkotásokat bemutató szekciója, a Venice Classics programja, és bekerült a cannes-i Filmfesztivál válogatásába Sára Sándor filmrendező, operatőr, néhai nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja Feldobott kő című filmjének felújított változata is. Friss hír az is, hogy néhány napja Szabó István filmjeit adta ki a Nemzeti Filmintézet díszdobozos DVD-kiadványban.
2017-ben kötött együttműködési keretmegállapodást a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Nemzeti Filmalap a nemzeti filmvagyon és a mozgóképkultúra értékeinek hosszú távú megőrzésére, restaurálására és terjesztésére. Korábban, 2014-ben, illetve 2015-ben, a Magyar Művészeti Akadémia már támogatta Szőts István két legfontosabb filmjének, az Ének a búzamezőkről (1947), és az Emberek a havason (1941) című alkotásoknak, valamint több 1956-os tematikájú filmklasszikusunk (Szabó István: Szerelmesfilm (1970), Sándor Pál: Szerencsés Dániel (1982), Gábor Pál: Angi Vera (1978), Makk Károly: Szerelem (1970), és Gárdos Péter: Szamárköhögés (1986) felújítását is. Az MMA segített továbbá a teljes 1956-os híradó évfolyam digitalizálásban és DVD-n való megjelentetésében.

A 2017-ben meghirdetett, a magyar filmkincs hosszútávú megőrzését szolgáló Nemzeti Filmdigitalizálási és Filmrestaurálási Program keretében a Filmarchívum és Filmlabor összehangolt munkájának köszönhetően évi 25-30 magyar játékfilm újulhat meg. Ezekből az MMA évente mintegy tíz film digitalizálását tudja támogatni.

A filmek között találunk száz évesnél is idősebbet, Korda Sándor: Az aranyember című munkáját, vagy más klasszikusokat, például Jankovics Marcell: János vitéz (1973) és Sára Sándor: 80 huszár (1978) című mozijának felújítását is. A teljes körű digitális restaurálás keretében mindenből a lehető legteljesebb, korhű, autentikus változatot állítják elő. A digitális technika alkalmazása megkönnyíti ezt a munkát. Ha több verziója is van a filmnek, könnyű az egyes elemeket összeilleszteni, a hiányzó képkockákat pótolni, majd a formátumokat összerendezni. Ez sokkal gyorsabb, pontosabb és rugalmasabb metódus, mint az analóg technika.
A program keretében 2017-ben sor került a Fábri Zoltán-életmű digitalizálására. Kiemelt 4K-s restaurálás a Körhinta (1955), 4 K-s restaurálás a Hannibál tanár úr (1956), a Két félidő a pokolban (1960), az Édes Anna (1958), A Pál utcai fiúk (1968), a Húsz óra (1965), Az ötödik pecsét (1975), 2 K-s restaurálás az Utószezon (1966), a Hangyaboly (1970), Fábián Bálint találkozása Istennel (1980), a Dúvad (1960), a Requiem (1981) és a 141 perc… A befejezetlen mondatból (1972).
Szintén kiemelt 4K-s filmrestaurálás zajlott 2017–2018-ban Sára Sándor: 80 huszár (1978) és Feldobott kő (1968) című műveivel.
 
Szabó István filmjei közül 2018-ban az Apa (1966), a Bizalom (1979), Mephisto (1981), Redl ezredes (1984) című alkotásokat újították fel. Szintén 2017–2018-ban újították fel Bacsó Péter: A tanú (1969), Ternovszky Béla: Macskafogó (1986), Jankovics Marcell: János vitéz (1973), Zolnay Pál: Fotográfia (1972) és Sándor Pál: Ripacsok (1982) című mozijait.
2019-ben Mészáros Márta műveivel folytatódott a munka. Sor került az Örökbefogadás (1975), a Kilenc hónap (1976), Ők ketten (1977) és a Napló gyermekeimnek (1982) digitalizálására.
 
Szinte hagyomány már, hogy a Nemzeti Filmintézet az utóbbi években részt vesz az „A" kategóriás filmfesztiválok retrospektív szekciójában. Így voltak Cannes-ban a Szegénylegények, a Szerelem vagy A tanú című filmek. Idén a „generációs" Sára Sándor-film, a Feldobott kő lesz ott Franciaországban. A 73. cannes-i filmfesztivált nem a megszokott módon rendezik. A Cannes Classics közé bekerült magyar filmet októberben a lyoni Lumiere fesztiválon és a novemberi Rencontres Cinématographiques de Cannes programjában mutatják be. A 4K felbontású restaurálás munkájában részt vett egykor Sára Sándor filmrendező is.
 

Szintén örömteli hír, hogy Fábri Zoltán: Utószezon című filmjének felújított változata egy másik neves esemény, a 77. Velencei Filmfesztivál Venise Classics kategóriájában versenyez majd. A film 1966-ban készült el Páger Antal főszereplésével. A rendező groteszk stílusban idézte fel a vészkorszakot és a magyar társadalom felelősségét vizsgálta. Az alkotás 1967-ben már szerepelt a velencei fesztivál programjában, és éles vitákat váltott ki. Akkor Velence város és a Cineforum kritikusi díját nyerte el. Az Utószezon restaurálása 2017-ben készült el. A munkálatok a Magyar Operatőrök Társaságának együttműködésével zajlott és a restaurálást az MMA is támogatta.
Friss hír az is, hogy már elkészült és díszdobozos kiadványban kapható az Oscar-díjas filmrendező Szabó István hat filmjét tartalmazó DVD-csomag. Az Apa, a Bizalom, a Mephisto, a Redl ezredes, a Hanussen és a Szembesítés. A filmeket Szabó maga válogatta. Szabót világszerte ismertté tették trilógiaként emlegetett első filmjei. Az Álmodozások kora (1964), az Apa (1966), és a Szerelmesfilm (1970) hármasból kiemelkedett az Apa, amely újszerű, vallomásos filmnyelven idézte meg apátlan nemzedéke múltját, létélményét. A Bánsági Ildikó és Andorai Péter főszereplésével forgatott Bizalom (1979), a Berlinalén Ezüst Medve-díjat nyert és Oscar-díjra is jelölték. A Mephisto (1981), a Redl ezredes (1984), és a Hanussen (1988) című filmekben Szabó a történelem és megfelelni vágyó értelmiségi karakter témáit közép-európai léptékben vizsgálta. Mind a három filmet Oscar-díjra jelölték és a Mephisto el is nyerte azt 1982-ben.

A Nemzeti Filmintézet és az MMA hosszú távú filmdigitalizációs és restaurálási programjában 2018-ban készült el a Szabó István-életmű teljes körű felújítása a Filmarchívum, a Filmlabor, a Focus Fox Stúdió és a Magyar Operatőrök Társasága (HSC) együttműködésében. 35 szakember vett részt a munkában Szabó István felügyeletével és Koltai Lajos, Sára Sándor, valamint Sára Balázs operatőrök közreműködésével.

A járvány a Filmlaborban is sokszor megakasztotta a folyamatokat ebben az évben. Így állt le rövid időre a munka Gaál István: Magasiskola című filmjénél. A szakértők vagy otthonról irányították a gépeket vagy hazavitték azokat és lakásukban dolgoztak. Most már mindenki visszatért munkahelyére és jelenleg a holland Filmarchívumtól kapott némafilmen, Bródy István: Munkászubbony című moziján dolgozik. A kölcsönfilm digitalizálása nem könnyű feladat, hiszen az 1914-ben készült alkotás borzasztó állapotban volt. A képrestaurálás már elkészült, a munka a fényeléssel és a visszalassítással folytatódik.

 

A Magyar Művészeti Akadémia által támogatott, már lezárult filmfelújítások:

2014
 
Szőts István: Emberek a havason (1941)
 
2015
 
Szőts István: Ének a búzamezőkről (1947)
 
2016
1956-os tematikájú filmek

 
Makk Károly: Szerelem (1970);
Szabó István: Szerelmesfilm (1970);
Gábor Pál: Angi Vera (1978);
Sándor Pál: Szerencsés Dániel (1982);
Gárdos Péter: Szamárköhögés (1986)
 
A teljes 1956-os híradóévfolyam digitalizálása, DVD-n való megjelentetése
 
20172018-ban támogatott filmek
 
Szabó István: Apa (1966)
Szabó István Bizalom (1979)
Szabó István: Mephisto (1981)
Szabó István Redl ezredes (1984)
 
Bacsó Péter: A tanú (1969)
Ternovszky Béla: Macskafogó (1986)
Jankovics Marcell: János vitéz (1973)
Zolnay Pál: Fotográfia (1972)
Sándor Pál: Ripacsok (1982)
 
Kiemelt 4K-s filmrestaurálások:
Fábri Zoltán: Körhinta (1955)
Sára Sándor: 80 huszár (1978)
Sára Sándor: Feldobott kő (1968)
 
4K-s filmrestaurálások:
Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956)
Fábri Zoltán: Két félidő a pokolban (1960)
Fábri Zoltán: Édes Anna (1958)
Fábri Zoltán: A Pál utcai fiúk (1968)
Fábri Zoltán: Húsz óra (1965)
Fábri Zoltán: Az ötödik pecsét (1975)
 
2K-s filmrestaurálások:
Fábri Zoltán: Utószezon (1966)
Fábri Zoltán: Hangyaboly (1970)
Fábri Zoltán: Fábián Bálint találkozása Istennel (1980)
Fábri Zoltán: Dúvad (1960)
Fábri Zoltán: Requiem (1981)
Fábri Zoltán: 141 perc… A befejezetlen mondatból (1972)

 

2019

Mészáros Márta: Örökbefogadás (1975);
Mészáros Márta: Kilenc hónap (1976);
Mészáros Márta: Ők ketten (1977);
Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek (1982)