Holnap kezdődik az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál

2020. október 13. és 18. között rendezik Szolnokon az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivált, melynek fó támogatója a Magyar Művészeti Akadémia. A szolnoki fesztiválon több filmet első alkalommal láthat a magyar a közönség. A fesztivál nagyjátékfilmes versenyébe tíz produkció került. A Pál Adrienn c. filmjéért  Cannes-ban FIPRESCI-díjjal kitüntetett Kocsis Ágnes legújabb, Éden című alkotásával nyit a fesztivál, Dombrovszky Linda Golden Globe-díjért versenybe szálló Pilátusa is versenyben van és itt mutatják be Magyarországon először a svéd kultrendező, Roy Anderson új moziját, amely a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Oroszlán díját nyerte el. Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál fókuszában a látványtervezők munkássága áll.
Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF) három éve hirdetnek versenyprogramot európai nagyjátékfilmeknek, amelynek a különlegessége, hogy a filmes látványtervezőket díjazzák. A legjobb látványvilágért járó Trauner-díjak odaítélése mellett a fesztivál több filmszakmai programmal is készül idén, ahol a látványtervezők munkássága áll a fókuszban. A fesztivál szervezői fontosnak tartják, hogy legyen egy fórum, ahol a látványtervezők is megoszthatják egymással szakmai tapasztalataikat. A filmfesztiválok ritkán állítják középpontjukba a production design szakterületét. A szolnoki fesztivál elkötelezett a látványtervezők munkássága mellett, egyedülálló módon karolta fel a szakterületet azzal, hogy díjat alapított számukra és három éve szervez rendszeresen szakmai programokat a látványtervező szakemberek és hallgatók részére.
A filmeket elbíráló zsűriben foglal helyet Csupó Gábor producer és animációs szakember, akinek a nevéhez fűződik többek között a Fecsegő tipegők sorozat és a Simpson család, amiért Emmy-díjjal is kitüntették. Kovács Claudia operatőr is tagja a zsűrinek, aki számos neves produkcióban (Hell Boy II., Saul fia) dolgozott, ő felelt Reisz Gábor Rossz versek című filmjének víz alatti felvételeiért. Dokumentumfilm operatőrként 2019-ben Szabó Réka "A létezés eufóriája" című játékfilm képi világáért felelt. A harmadik zsűritag Szabolcs János díszlet- és látványtervező, aki az utóbbi húsz évben olyan hazai és külföldi produkciók látványtervein dolgozott, mint a Jadviga párnája, Szabadság, szerelem, Friss levegő. Dolgozott együtt Steven Spielberggel az Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt München című filmben. 2004-ben Emmy-díjra jelölték Andrei Konchalovsky „Az oroszlán télen" című filmjében nyújtott art director-i teljesítményéért.
A képzőművészeti és diákfilmes zsűriben foglal helyet dr. Kucsera Tamás Gergely művészetelméleti szakíró, eszmetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, dr. Kollarik Tamás jogász, 2010 és 2019 között a Magyar Média Mecenatúra program létrehozója, koordinátora, az NMHH Médiatanácsának tagja, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Metropolitan Egyetem megbízott oktatója, Varró Attila, a Filmvilág folyóirat szerkesztője, rovatvezetője, valamint Futó Tamás tervezőgrafikus művész, képzőművész, művészeti író, az Altamira Művészeti Egyesület elnöke.

Az ATAFF 2020-as életműdíját már szeptemberben átadták. A Kecskeméti Animációs Film Stúdió 49. szülinapján és Mikulás Ferenc 80. születésnapján a szolnoki Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál szervezői életmű-díjat adtak át Mikulás Ferencnek, a Kecskemétfilm Kft. animációs stúdió megteremtőjének és ügyvezető igazgatójának, az MMA köztestületi tagjának, „az utolsó bástya védelmezőjének", a magyar animációs filmért tett erőfeszítéseiért.

A fesztivál szervezői idén számos szakmai programmal, beszélgetésekkel, mesterkurzussal is készülnek. Flash konferencia a filmes látványtervezésről címmel bepillantást nyerhetünk a látványtervezés műhelytitkaiba a legújabb filmekhez kapcsolódó esettanulmányok segítségével. Junior Fórumon látványtervező szakos hallgatók kapnak bemutatkozási lehetőséget friss alkotásaikkal. A fesztiválnak helyet adó Szolnoki TiszaPart Moziban a vetítések és a szakmai programok mellett, koncertekkel, kiállításokkal is várják a látogatókat.

Az ATAFF katalógusa itt
http://www.ataff.hu/downloads/catalogs/festival-catalog-2020.pdf
 
a Műsorfüzet itt nyitható meg:
http://www.ataff.hu/downloads/catalogs/festival-programme-2020.pdf
12 ottobre 2020  |  filmfesztivál ataff