Búcsú Fekete Györgytől

Prof. em. Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia néhai első, majd tiszteletbeli elnökétől 2020. június 23-án, kedden délelőtt vettek végső búcsút a Fiumei úti sírkertben a református egyház szertartása szerint. Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze életének 88. évében, április 15-én hunyt el. Búcsúztatását Balog Zoltán református lelkész, miniszterelnöki biztos vezette. Ravatalánál a pályatársak nevében Mezei Gábor belsőépítész búcsúzott, beszédet mondott Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a család nevében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A búcsúztatón jelen volt többek között Áder János köztársasági elnök, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke is. A gyászszertartáson a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar működött közre Szabó Soma Liszt-díjas karnagy vezetésével.
23 Juni 2020

Újra látogatható a Magyar Művészeti Akadémia székháza, valamint a Műcsarnok is. A Pesti Vigadó a 2020. június 24. és 2020. augusztus 16. közötti időszakban 10 és 17 óra között várja a látogatóit! A Műcsarnok szerda, csütörtök, vasárnap 1018 óráig, péntek, szombat 1220 óráig tart nyitva, hétfőn és kedden a kiállítóterek zárva lesznek.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Emléktábla-avatás Vigh Tamás szobrászművész tiszteletére

A 2010-ben elhunyt Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrász tiszteletére állított emléktábla avatására került sor 2012. november 27-én, egykori lakóházánál, a Városmajor utca 16. szám alatt – a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia közös rendezvényén.

28 November 2012

Orosz István Isztambulban

GRAD I címmel nemzetközi grafikai dizájn szimpóziumra került sor Törökországban Orosz István részvételével 2012. november 22-én.

27 November 2012

Szemadám György festőművész két könyvét mutatták be

A Forrás Galériában 2012. november 22-én este a Leopárd a teraszon (Afrikai útiképek), valamint a Családtörténet és önéletírás című kötetével ismerkedhetett meg a közönség.

22 November 2012

Ferencz István építésznek ítélték az idei Miskolci Múzsa Díjat

Ferencz István építésznek ítélték az idei, immár 11. Miskolci Múzsa Díjat, amely a város legrangosabb kulturális elismerése.

21 November 2012
Pertama Terakhir
// ]]>