PoszTerra – V4 Plakát Vándorkiállítás

A Magyar Művészeti Akadémia a V4-ek megala­ku­lá­sának 30. évfordulójára készült nemzetközi plakátkiállítása a visegrádi országok legkiemelkedőbb plakátművészeinek alkotásaiból válogat. A kiállítás 3-3 magyar, lengyel, cseh és szlovák művész munkáin keresztül enged betekintést a nemzeti sajátosságokat felvonultató kulturális plakátok történetébe. Magyarországot Horkay István, Keresztes Dóra és Orosz István plakátjai képviselik. A mintegy 150 művet felvonultató tárlaton helyet kapnak a 12 neves művész diákjainak sorából kiválasztott ifjú plakáttervezők legfrissebb alkotásai, valamint a lengyel külügyminisztérium és Lengyel Grafikusok Szövetsége által meghirdetett plakátpályázat három első díjasának műve is.
10 Februari 2021
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Műcsarnok és a Pesti Vigadó 2021. március 1-jéig bezárt! Közérdekű adatok

Pályázatok

Pályázatok a covid–19 okozta gazdasági kiesések enyhítésére:
MMA-21-KF500
MMA-21-MH750
Figyelem! A jelentős pályázói érdeklődés miatt a koronavírus-világjárvány kulturális, művészeti szférát érintő hatásának enyhítésére szolgáló, MMA-21-MH750 kódú pályázat beadása 2021-02-17-én 24:00-kor lezárásra kerül. 
MMA-20-MHM és MMA-20-OMM döntési listája

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020"

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Giccs és művészet

Az MMA Kiadó és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet Pars pro toto kötetsorozatának legújabb darabja érzékeny témát feszeget. A giccs esztétikai kategóriaként való tárgyalása ugyanis kívül esik a művészet univerzumán, Tomáš Kulka, a cseh-zsidó származású filozófus, esztéta mégis megpróbálkozik a művészet általában vett definícióival összeegyeztethetetlen kvázi-alkotások szép-meghatározásainak lehetséges módjaival. A közönségesnek vonatkoztatási közeget, az ízléstelen kreativitás lehetséges feltételeit a képzőművészet, az irodalom, a zene és az építészet területén keresi.

04 Januari 2021

Elhunyt Katona Katalin ötvösművész

Hetvenharmadik életévében, 2020. december 26-án elhunyt Katona Katalin Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Számára az iparművészet, az alkotás a „belső út bejárása" volt, s egyben kifejezési forma, mely lehetőséget adott az Eget és a Földet összekötni, és műveiben megmutatni a világnak azt a teljességét, amit a régi korok művészeti alkotásai még közvetíteni tudtak. Katona Katalint a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

28 Desember 2020

Jelenczki István filmje Trianonról

Trianon 100. évfordulójára négyrészes dokumentumfilmet készített Jelenczki István dokumentumfilm-rendező. December 19-én és 20-án 16 órától, valamint januárban egy új alkalommal a járványügyi protokollnak megfelelően online vetítésen tartja meg az Uránia Nemzeti Filmszínház Jelenczki István Trianon-filmjének bemutatóját. Jelenczki István a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, filmrendező, képzőművész, fotográfus. Dokumentumfilmje Trianonról ismét egy monumentális munka, az összesen hatórás, részenként átlagosan másfél órás filmfolyam azt a 100 éve velünk élő, feltáratlan, be nem gyógyított sebet mutatja meg, amely minden magyar lelkében ott sajog: az egység elvesztése.

19 Desember 2020

Akinek a képzelet az igazi nyelve…

„Komoly jelet, és nagy feladatot kaptunk, hogy legbelül, magunkkal kezdjünk valamit" – összegzi a járvány eddigi tanulságait Petrás Mária. A Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus, az MMA rendes tagja az utóbbi, pandémiás hónapokban is művészi tervein dolgozott. Legutóbb az online térbe költözött Héttorony Fesztiválon lépett fel, adventi kiállítására pedig festmények születtek. (Kurucz Éva interjúja.)

16 Desember 2020
Pertama Terakhir
// ]]>