Látogatás a SABA Animációs Központban

Részvétel a Teheráni Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

2019. március 3-7. között rendezték meg a Teheráni Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, amelyen zsűritagként Mikulás Ferenc, az MMA nem akadémikus tagja, a Kecskemétfilm ügyvezető igazgatója is közreműködött. Az ő kezdeményezésére, majd a Fesztivál meghívására több magyar együttműködő partner is kapcsolódott a programhoz, így a Fesztiválra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a Kecskemétfilm, valamint a Magyar Művészeti Akadémia közös delegációval érkezett, akik március 8-ig a szakmai programokon (előadások, workshop, kiállításmegnyitó) kívül számos kultúrdiplomáciai látogatást is tettek. A Magyar Művészeti Akadémia részéről dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár, Orosz István animációsfilm-rendező, valamint Komlóssy Ágnes, a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága osztályvezetője volt tagja a delegációnak.
A delegáció 2019. március 4-én – hivatalos program keretében, az iráni elnöki hivatal képviselőjének kíséretében – látogatást tett a Tudományos Kutatási és Technológiai Minisztérium égisze alatt működő Soore Egyetemre, ahol az Egyetem rektorával, Dr. Rooshan úrral találkoztak, valamint a művészeti kar dékánjával, Khosro Khosravi úrral folytattak tárgyalást. Az egyetemnek összességében 4000 hallgatója van, 100 közvetlen, 500 tudományos munkatársa. Jelenleg három karon folyik az oktatás: művészeti, építészeti és média-tudományokkal foglalkoznak – utóbbi magába foglalja a mozi, színház, animáció, fotó szakokat. Az egyetem nyitott arra, hogy külföldi előadókat fogadjanak, a korábbi években a La Sapienza Egyetemről is voltak náluk előadó professzorok. Az egyetemen lehetőség volt bepillantást nyerni a szakdolgozatvédés folyamatába, egy iráni hallgató hölgy rövidfilmjének megtekintése révén.
A delegáció ezt követően látogatást tett a SABA Animációs Központba, ahol a központ vezetőjével, Mohammad R. Livani úrral, valamint az OMID Televíziós csatorna vezetőjével, M. Saalem úrral folytattak tárgyalást. A SABA Animációs központ olyan állami vállalat, amely nemcsak az animációs filmek tartalmáért, a felhasználásért felel, hanem egyben animációs képzést is biztosít. A televíziós csatorna megrendelésére évente 120 óra animációs tartalmat, és jelenleg is egy – nemzeti történelmüket feldolgozó – 13 részes sorozatot gyártanak, amely 100 epizódból áll. A SABA mintegy 70 céggel áll kapcsolatban. Iránban a fiatalokra nagyon sok figyelmet fordítanak, sokan tevékenykednek a filmgyártás területén is, így létrehoztak egy intézményt számukra. Külön csatorna is létezik, amely csak a fiatal felnőtteknek szól, valamint létrehoztak egy Facebookhoz és Instagramhoz hasonló közösségi médiafelületet is (utóbbiak nem érhetőek el Irán területén.)
Március 5-én a Farabi Film Alapítvány vezetőivel folytattak tárgyalást, a Filmes- és Audiovizuális Ügyekért Felelős Iráni Szervezettel, amely elsődlegesen filmgyártási támogatásokkal foglalkozik. Raed Faridzadeh úr, a nemzetközi ügyekért felelős igazgató-helyettes elmondta, hogy korábban az iráni televízióban sok, közép-európai rajzfilm került levetítésre, és az alapítvány nagy hangsúlyt fektet a gyermekek számára készült tartalom minőségére. Faridzaeh úr elmondta, hogy bízik abban, hogy a hamarosan megrendezésre kerülő Gyermekfilmfesztiválon több együttműködési megállapodás is létrejöhet nemzetközi cégekkel. Az alapítvány feladata a filmtámogatáson kívül még a forgalmazás, amelynek célközönsége elsősorban a fiatalabb korosztály.
A tárgyaláson részt vett Varga-Haszonits Zoltán úr, a teheráni Magyar Nagykövetség első beosztottja is.
A tárgyaló felek mindkét helyszínen megvitatták a jövőbeni lehetséges együttműködési formákat.
Március 6-án, szerdán az IRIB Egyetemre tettek látogatást, amelynek 1200 hallgatója van és a médiatudományok oktatására specializálódik. Az Egyetemen Shahab Esfandiary úr, a Művészeti Egyetem professzora, az IRIB Egyetem alkancellárja fogadta a delegációt. Kazem Nazari úr, a Rádió- és Televízió Szak vezetője bemutatta az egyetemen működő stúdiókat, felszereléseket. Az egyetemen – többek között – a hírközlési tudományokkal foglalkozó, a média management, valamint az újságírás (rádió és televízió) szakok működnek. Az egyetem nagy hangsúlyt fektet a mádiaértéssel kapcsolatos kutatásokra is. A tárgyalások során Ali Rajabzade Tahmasbi, a Művészettörténeti Kar vezetője, az egyetem kutatóintézetének professzora részletesen beszámolt a magyar animációs filmművészet rendkívüli népszerűségéről Iránban, akinek továbbították a magyar animációtörténeti kiállítás anyagát, hogy az iráni hallgatók mélyíthessék ismereteiket a művészet ezen ágán belül.
Ezt követően látogatást tettek az Audio- TV- és Kíbertért Szabályozó Szervezetnél, amely az Iráni Iszlám Köztársaság hatósági szabályozó szerve. A szervezet elnökével, Seyed Mohamad Sadegh úrral a magyar delegáció tagjai megvitatták, és rávilágítottak a két országban megmutatkozó hasonlóságokra és különbözőségekre, amelyek a médiahatósági szabályozókat illeti.
Végezetül a fesztivált is szervező és a vásár helyszínét adó intézmény vezetőjével, Nazari úrral folytattak megbeszélést. A szervezet alapvetően a gyermekeket és a fiatal felnőtteket szolgálja ki és támogatja szellemi fejlődésüket különféle filmek, programok révén.