A paraszti kultúra felkínálja, hogyan kellene élni!

Andrásfalvy Bertalannal beszélgettünk

A néprajztudomány doyenje, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének alapító tanszékvezetője. Sok más kitüntetése mellett 2013-ban Széchenyi-, 2002-ben Magyar Örökség díjat kapott. Egész életét a magyarságnak szentelte. Érdeklődési területe főleg a parasztságra irányult. Ha teheti, ma is szívesen tesz eleget minden meghívásnak. Könyvein generációk nőttek fel. Gondolataira ma is érdemes figyelni. Andrásfalvy Bertalan 2019 óta már az MMA rendes tagja.
15 Mei 2020

Életműdíjat kapott Stoller Antal Huba

Díjátadóval egybekötött gálaesttel ünnepelte április 29-én, a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a Müpában. Az Életműdíjat Stoller Antal koreográfus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja vehette át. A világnapot, mely a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727–1810) születésnapjához kötődik, 1983 óta minden évben április 29-én ünneplik.

02 Mei 2017

Átadták a Kossuth-díjakat

Művészeti és állami elismerések akadémikusainknak és köztestületi tagjainknak

Kallós Zoltán néprajztudós, népzenegyűjtő, a nemzet művésze, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja, a Kallós Zoltán Alapítvány alapítója vehette át a Kossuth-nagydíjat Áder János köztársasági elnöktől a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán az 184849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján az Országház kupolacsarnokában 2017. március 15-én. Az MMA tagjai közül négyen kaptak Kossuth-díjat: Bertalan Tivadar, Galánfi András, Péterfy László, valamint Sass Sylvia, továbbá cirkuszművész, Richter József is átvette
ezt az állami elismerést.

15 Maret 2017

Pastorale – második éve a Pesti Vigadóban

2017. február 9-én sajtótájékozatón mutatta be a Magyar Művészeti Akadémia és a Zuglói Filharmónia összművészeti Pastorale sorozatának 2017-es programját. A különleges sorozatnak már második éve otthona a Magyar Művészeti Akadémia székháza, a Pesti Vigadó Díszterme. Az idén éppen 20 esztendős sorozat 1997 óta közel 220 nagy sikerű program során igyekezett kulcsot adni a közönségnek a művészetek csodavilágához.

09 Februari 2017

Csángó madonnák Pozsonyban

Petrás Mária népdalénekes, kerámiaművész, az MMA rendes tagja a moldvai csángók életéről mintázott domborműveit bemutató kiállítás nyílt Pozsonyban, a Pozsonyi Magyar Intézet kiállítótermében. A tárlatot Prokopp Mária művészettörténész nyitotta meg, az est vendége Döbrentei Kornél író volt.

01 Februari 2017

Anyanyelvi kultúránk – zene, tánc, kézművesség

2016. november 7-én a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata oktatási konferenciát és emlékkoncertet rendezett Kobzos Kiss Tamás előadóművész, zenetanár, az MMA néhai tagja tiszteletére a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. Az "Anyanyelvi kultúránk – zene, tánc, kézművesség" címmel megtartott tanácskozás a népzene, néptánc oktatásban betöltött feladatáról és a népművészettel nevelés fontosságáról szólt.

11 November 2016
Pertama Terakhir