Vári Fábián László Fotók: Varga Márta, Pannon RTV

Vári Fábián László nagy sikerű estje Szegeden és Magyarkanizsán

Kultúránk a túlélés záloga

A magyar sors határai címmel tartott zenés irodalmi estet Szegeden február 22-én, majd másnap Magyarkanizsán a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, amelynek meghívott vendége Vári Fábián László, Kossuth-díjas író, költő volt, a kárpátaljai és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelesebb kortárs alkotója.
04 Maret 2024

Kitüntették Temesi Ferencet és Stoller Antalt

Az államalapítás ünnepe alkalmából kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Pesti Vigadóban, az MMA székházában augusztus 16-án. Mások mellett kiemelkedő színvonalú munkája – a kortárs magyar prózát újító szellemű alkotásaival gazdagító, jelentős hatású irodalmi pályája – elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Temesi Ferenc Kossuth-díjas, Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas író, műfordító, drámaíró, forgatókönyvíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

*
A népművészeti mozgalom szervezése területén végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Martin György-díjat kapott Stoller Antal, a Honvéd Együttes Nonprofit Kft., Magyar Nemzeti Táncegyüttes nyugalmazott néptáncpedagógusa, koreográfus, az MMA rendes tagja.

16 Agustus 2019

IX. Székelyföldi Varga Sándor Verstábor

A Csíkcsomortánban kilencedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Varga Sándor Verstábor jelmondata Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versének egy gondolata volt: „Ahol állok, ahol megyek, / Mindenütt csak feléd nézek". Július végén, augusztus elején több mint negyven, a Kárpát-medence különböző szegletéből érkezett fiatal mélyülhetett el a szülőföld, a bölcső jegyében rendezett irodalmi, zenei programkavalkádban. A rendezvény és életrehívói 2016-ban (az ötletgazda Varga Sándor publicista, szerkesztő ez év elején hunyt el) megkapták az MMA Elismerő Oklevelét – művészetoktatási területen, közösség kategóriában (Tamás Menyhért elnökségi tag javaslatára). A 2019-es verstábort pályázaton keresztül a Magyar Művészeti Akadémia is támogatta.

08 Agustus 2019

Az „Elérhetetlen föld"

Idén ünnepli ötvenedik évét a Kilencek költőcsoport első nagy volumenű szellemi alkotása: az „Elérhetetlen föld" című antológia. A Nagy László előszavával ellátott kötet kezdetben a kor kultúrpolitikájának „Tilt" besorolása alá esett, végül azonban kitartó munkával 1969-ben szabad utat kapott. A kilencek az egykori bölcsészhallgatók irodalom köré fonódó alkotócsoportja, amelynek tagjai a hatvanas évek második felében összefogtak és elhatározták, hogy egy versantológiában közösen juttatják szóhoz a nemzedéki öntudatot. A Kilencek tagjai: Mezey Katalin, Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Oláh János, Péntek Imre, Rózsa Endre, Utassy József. A jubileumi évforduló alkalmából Mezey Katalin költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az intézmény irodalmi tagozatának vezetője adott interjút.

06 Agustus 2019

Felavatták Kányádi Sándor szobrát Nagygalambfalván

Felavatták Kányádi Sándor, az MMA néhai tagja első köztéri szobrát szülőföldjén, Nagygalambfalván, a Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze születésének kilencvenedik és temetésének első évfordulóján. A tervek szerint a jövőben emlékházat alakítanak ki a székelyföldi településen, amely a költőnek végső nyughelye is.

18 Juli 2019

Új rendezvényhelyszínt avattak Nagy Gáspár szülőházánál

Új közösségi tér készült Nagy Gáspár, az MMA posztumusz tiszteleti tagja szülőházánál Bérbaltaváron: pajtát építettek és avattak, mely különféle rendezvények helyszíne, befogadó tere lehet a jövőben – adta hírül a Vas Népe. – Az emlékház udvarán már régen szerettünk volna egy olyan félig zárt pajtaépületet, ahol a nyári hőségben vagy eső esetén zavartalanul és méltó körülmények között bonyolíthatjuk le rendezvényeinket. Akár a Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díj átadóját, akár a nyári irodalmi táborainkat – hangsúlyozta Pelyach István, a Nagy Gáspár Alapítvány kuratóriumi elnöke, történész.

18 Juli 2019
Pertama Terakhir