Vári Fábián László Fotók: Varga Márta, Pannon RTV

Vári Fábián László nagy sikerű estje Szegeden és Magyarkanizsán

Kultúránk a túlélés záloga

A magyar sors határai címmel tartott zenés irodalmi estet Szegeden február 22-én, majd másnap Magyarkanizsán a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, amelynek meghívott vendége Vári Fábián László, Kossuth-díjas író, költő volt, a kárpátaljai és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelesebb kortárs alkotója.
04 Maret 2024

Versünnep Fesztivál 2019

A már megszokott műfajok mellett slam poetry kategóriában is várják a jelentkezéseket 2019. január 31-ig a jövő évi Versünnep Fesztiválra – hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján, melyet a Magyar Művészeti Akadémia Irodaházának rendezvénytermében tartottak december 5-én. A Magyar Művészeti Akadémia – más intézmények mellett – ezúttal is együttműködő partnere az eseménysorozatnak. A döntőt április 14-én a Nemzeti Színházban rendezik, a civil versenyek központi momentuma a 2019. június 8-i nemzetközi Seregszemle, amelynek az MMA székháza, a Pesti Vigadó ad majd otthont. Itt a magyarlakta területekről érkezők produkciói után koncert és ünnepélyes eredményhirdetés várható.

05 Desember 2018

Németh László a magyar művelődéstörténetben

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete kétnapos konferencia keretén belül vizsgálta a Kossuth-díjas író magyar művelődéstörténetben kifejtett szerepét. „Miért megkerülhetetlen az életmű nekünk, 21. századi olvasóknak, hogyan olvassuk ma Németh Lászlót" hívókérdésekre többek között Imre László, Bertha Zoltán, irodalomtörténészek, Farkas Attila filozófus, az MMKI tudományos munkatársa keresték a választ. Az előadók között köszöntötték Németh Magdát, Németh László lányát, és számos szakavatott kutatóját az író haza és emelkedés szolgálatába állított életművének.

04 Desember 2018

Költőtársai ünnepelték a 75 éves Király Lászlót

Könyvbemutatóval egybekötött ünnepségen köszöntötték 75. születésnapján Király László költőt, írót, a Helikon folyóirat volt főszerkesztő-helyettesét, jelenlegi főmunkatársát. November 19-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében tartott eseményen számos író, költő „ünnepelte" közösen a József Attila- és Babérkoszorú díjas szerzőt, akinek születésnapján legújabb, Sziklarajz című kötetét is bemutatták.

22 November 2018

A bukovinai székelyekről

2018. november 15-én 18 órakor tartotta a Műcsarnokban az MMA Irodalmi Tagozat Élőfolyóirat sorozatának következő estjét „Közösségi értékteremtés – a bukovinai székelyek nyelve" címmel. Az eseményen közreműködött Fazekas Tiborc nyugalmazott egyetemi tanár, Salamon Gáspár tájnyelvi kutató és Szeifert Dezső kiadványgazda. A résztvevők egy olyan kezdeményezésről számoltak be, amely összegyűjtené és archiválná a bukovinai székely nyelvjárást.

16 November 2018

„Veszedelmekről álmodom az ordasok tépte tájon"

A IX. Székelyföld Napok csíkszeredai bemutatója után Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia, a Hargita Kiadóhivatal és a Kortárs Kiadó közreműködésével Ferenczes István: „Veszedelmekről álmodom" című könyvének bemutatójára is sor került 2018. november 12-én, hétfőn az MMA-irodaház új rendezvény­termében. A szerzővel Pécsi Györgyi irodalomtörténész, az MMA levelező tagja, Ferenczes István monográfusa, Ambrus Lajos író, és Lövétei Lázár László költő beszélgettek.

16 November 2018
Pertama Terakhir