Richly Zsolt (1941–2020)

Elhunyt Richly Zsolt rajzfilmrendező

Életének 79. évében elhunyt Richly Zsolt Balázs Béla- és Károli Gáspár-díjas rajzfilmrendező, kiváló művész, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja. Televíziós sorozatok, egész estés tévé- és mozifilmek, gyermekeknek készülő produkciók egész sora kötődik nevéhez. Generációk nőttek fel az általa készített A kockásfülű nyúl és a Kíváncsi Fáncsi kalandjain. A Magyar Művészeti Akadémia 2017 decemberében Elismerő Oklevelet adományozott Művésztanár kategóriában Richly Zsolt részére, a hazai animációs filmművészet területén elért eredményeiért, valamint a fiatal művészek pályafutását elindító és meghatározó oktatói, valamint alkotói tevékenységének elismeréseként.
Richly Zsolt 1941-ben született Sopronban, középiskolai tanulmányait is a városban, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban végezte el. 1962-ben felvételt nyert a Magyar Iparművészeti Főiskolán díszítő festő szakára, az akkor egyszeri alkalommal indított animációs osztály tagjaként szerzett diplomát 1966-ban. Diplomamunkája az Indiában című animációs film volt, amely számos fesztiválsikert könyvelhetett el. Diplomája megszerzése után a Pannónia Filmstúdió munkatársa lett, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig, több mint huszonöt éven át dolgozott.
Grafikusművészként is aktív alkotó volt. A hatvanas években ifjúsági lapoknak, magazinoknak készített illusztrációkat, majd a hetvenes és nyolcvanas években több népszerű mesehős történetét adaptálta diára. 1981-ben adták ki a Richly Zsolt által rajzolt A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét dián, a Lúdas Matyi történetét hét évvel később dolgozta fel. A Józsefvárosi Galériában 2002-ben életmű-kiállítást rendeztek műveiből.
1987-ben kapcsolódott be a Magyar Iparművészeti Főiskolán folyó animációs oktatásba. A hazai animációs filmművészet számos generációját segítette a pályára, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animációs oktatásának meghatározó egyénisége, az intézménynek 2008-tól volt címzetes egyetemi tanára.
A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából Luther Márton életéről készített tízrészes filmet, amelyet a magyaron kívül számos egyéb nyelven vetítettek szerte a világban. A film alapján képregény is született.
Balázs Béla-díjat 1981-ben, érdemes művészi elismerést 1986-ban kapott, 2014-ben lett kiváló művész.
 
A Magyar Művészeti Akadémia és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közös projekt keretében digitálisan felújította a Kodály Zoltán: Háry János című daljátékából 1983-ban készült egész estés rajzfilmet, melynek díszbemutatóját 2017. decemberben tartották a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban. A rajzfilmet a Kodály-évfordulóhoz kötődően a Magyar Művészeti Akadémia támogatásából újították fel.
Richly Zsolt műve különleges adaptáció a hazai animáció történetében: nem irodalmi műre támaszkodik, hanem Kodály Zoltán 1926-os daljátékát veszi alapul, s a többórás eredeti művet egyórás rajzfilmmé dolgozza át. A magával ragadó Háry János-rajzfilmben a groteszk humortól sem mentes kalandokat és a címszereplő mitikussá érlelődő figuráját kísérik az ornamentális stílus szemet gyönyörködtető látványelemei.
Richly Zsolt alkotótársa és a film animációs rendezője Jankovics Marcell volt.

Richly Zsolt búcsúztatása gyászistentisztelet keretében 2020. február 7-én (pénteken) 14 órakor lesz a Budavári Evangélikus Templomban (Bécsi kapu tér 1.).

Magyar animáció 100 – Richly Zsolt: Az átalakulás csodája, avagy néhány példa a morf animációra (Richly Zsolt előadása. Elhangzott 2015. február 10-én a Vigadóban.)

27 Januari 2020  |  halálhír richly zsolt