Tavasszal ismét Essentia Artis a Pesti Vigadóban

Tavasszal nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában - jelentették be a szervezők február 21-én a Centrál Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón.
21 Februari 2024

Valóság cikkpályázat – 2021

A Magyar Művészeti Akadémia együttműködő partnere, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és havi folyóirata, a Valóság az MMA támogatásával ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet. A pályázók köre kötetlen. A pályázat célja, hogy a cikkírók saját kutatásaikat, illetve azok tudo­mányos hátterét és összefüggéseit közérthető módon közkinccsé tegyék. A pályázatot két témakörben lehet benyújtani:
1.) „Eucharisztikus világkongresszus": a pályázók ebben a kategóriában az 1938. évi – Budapesten megrendezett – XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus történelmi, társadalmi, művészeti emlékezetét bemutató tudományos ismeretterjesztő tanulmányokkal pályázhatnak.
2.) „Molnár Tamás": a pályázók ebben a kategóriában a 100 éve született magyar filozófus, Molnár Tamás (1921–2010) munkásságát átfogóan, vagy munkásságának valamely területét, esetleg kapcsolódó területeit bemutató tudományos ismeretterjesztő tanulmányokkal pályázhatnak.

04 Januari 2021

Giccs és művészet

Az MMA Kiadó és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet Pars pro toto kötetsorozatának legújabb darabja érzékeny témát feszeget. A giccs esztétikai kategóriaként való tárgyalása ugyanis kívül esik a művészet univerzumán, Tomáš Kulka, a cseh-zsidó származású filozófus, esztéta mégis megpróbálkozik a művészet általában vett definícióival összeegyeztethetetlen kvázi-alkotások szép-meghatározásainak lehetséges módjaival. A közönségesnek vonatkoztatási közeget, az ízléstelen kreativitás lehetséges feltételeit a képzőművészet, az irodalom, a zene és az építészet területén keresi.

04 Januari 2021

Nemzet a muzsikájában

Nem csupán tiszteletreméltó, de hallatlanul érdekes összeállítással jelent meg 2020 őszén a Napút folyóirat XXII. évfolyamának 8. száma. Az irodalmi, művészeti, környezeti tematikájú kiadvány Nemzet a muzsikájában címmel különböző korszakokat, kutatásokat, zenei rétegeket górcső alá véve vizsgálja a magyarság zenéjének különböző aspektusait. A Napút tematikus számában több akadémikusunk zenetudományi publikációja is fellelhető. A folyóirat főszerkesztője, Szondi György, valamint egyik szerkesztője, Elek Szilvia személyében nem akadémikus köztestületi tagjainkat üdvözölhetjük. A másik szerkesztő, Sziklavári Károly korábban az MMA ösztöndíjasa volt.

22 Desember 2020

Barokk freskófestészet Magyarországon II.

Esztétikum és tudományos eredmények egy kötetben
 
Az első kötet után megjelent a második rész. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet Tanszékének kutatócsoportja több éven át tartó munka keretében készítette el a magyarországi barokk freskófestészet emlékeinek korpuszát. Ennek segítségével a korszak hazánkban található teljes katalógusát csodálhatjuk meg. Egy évvel ezelőtt, 2019. decemberben mutatták be az első kötetet, amely Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye kincseit tárta az olvasó elé, ebben a műben pedig Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye mutatkozik be. Az albumokat Jernyei Kiss János, a PPKE Művészettörténeti Tanszékének egyetemi docense szerkesztette és az MMA Kiadó, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közösen adta ki.

02 Desember 2020

Újabb kötetek a Pars pro toto sorozatban

A Pars pro toto kötetsorozat az MMA intézménycsalád idegen nyelvű művészetfilozófiai művek népszerűsítését megteremtő vállalkozása. Az MMA Kiadó és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet két legújabb darabja Thomas Leddy: Rendkívüli és mindennapi – A hétköznapi élet esztétikája című írása, aki művében egy nagyon zárt és lehatárolt esztétikai felfogást lazít föl azzal, hogy a hétköznapi élet jelenségeit is hozzárendeli az esztétika világához. A másik kis könyv Jean-Luc Nancy francia filozófus észrevételeit közli egy bibliai történet kapcsán. A Noli me tangere, 'Ne érints engem' arról szól, miért nem érinthette Mária Magdolna Jézust közvetlen feltámadása után. A művészetfilozófia határait sokszor elhagyó kötetek érdeklődésre tarthatnak számot nem csupán a szakma, hanem a művelt nagyközönség számára is.

26 Oktober 2020
Pertama Terakhir