Tavasszal ismét Essentia Artis a Pesti Vigadóban

Tavasszal nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában - jelentették be a szervezők február 21-én a Centrál Kávéházban rendezett sajtótájékoztatón.
2024. február 21.

Emlékülés Molnár Tamás filozófus születésének 100. évfordulóján

A Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Eötvös József Kutatóközpont – Molnár Tamás Kutatóintézet Molnár Tamás (1921–2010) Széchenyi-díjas filozófus, az MMA posztumusz tiszteleti tagja születésének 100. évfordulója alkalmából 2021. június 25-én emlékülést tartott a Pesti Vigadó Makovecz termében. Molnár ma a legtöbbek által ismert és olvasott, vitatott és továbbgondolt magyar anyanyelvű filozófus a világban, a jobboldali (konzervatív katolikus) gondolkodás meghatározó alakja. Az emlékülésen előadást tartott dr. Kucsera Tamás Gergely filozófus, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára – az emlékülés kezdeményezője és főszervezője –, valamint több kutató, dr. Frenyó Zoltán, dr. Molnár Attila Károly, dr. Pap Milán, dr. Pető Zoltán, dr. Turgonyi Zoltán is.

2021. június 28.

A művészet közege III. konferencia a Pesti Vigadóban

Immár harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) A művészet közege című konferenciát június 1-én, amelyen a jelenleg is érvényben lévő járványügyi szabályozások értelmében ezúttal már a közönség is részt vehetett a Pesti Vigadó Déli termében. Az összművészeti konferencia ezúttal is elsősorban a művészetet körülvevő közegre, világra, miliőre, atmoszférára, közösségre, társadalomra fókuszált: milyen nyomot hagy, milyen hatást vált ki a művészet mindabban, ami körülveszi, amiben maga elhelyezkedik, és ahol ő maga is más művészetek vagy műalkotások közegét vagy közegelemét képezi.

2021. június 1.

Kortárs magyar irodalmi művek lexikona

Kortárs magyar irodalmi művek lexikona jelent meg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet és az MMA Kiadó gondozásában. A könyv bemutatóját június 1-jén tartják a Pesti Vigadóban. Az 1956 és 2016 közötti időszakot feldolgozó lexikon 333 szerzőtől összesen 655 szócikket tartalmaz. A gyűjtemény kiadását az MMA MMKI által 2018-ban indított Magyar irodalmi művek 1956–2016 című kutatási projekt előzte meg, amelynek eredményei 2019-től ingyenesen elérhetőek az interneten a www.mmalexikon.hu cím alatt.

2021. május 31.

Formabontó kisfilmekkel segíti a művészeti oktatást az MMA

A Te művészeTED címmel négy, 15-20 perces fiataloknak szóló művészetelméleti filmet készített az Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. Az alkotások újszerű megközelítésben, humoros formában járják körbe az irodalom, a filozófia, a zenetörténet és az animáció témáit. A fiatalok az egyes részekben Benedek Dániel, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészének közreműködésével ismerhetik meg Cyrano de Bergerac történetét, a filozófiai gondolkodásmód alapjait, az elfeledett Mihalovich Ödön zeneszerző legfontosabb műveit, és azt, hogyan készülnek az animációs filmek.

2021. május 25.

Szegő György: Műleírás

Szakíró, kiállításkurátor, látványtervező, az építészeti ornamentikát kutató, aki, talán mindezek foglalataként: doktori dolgozata témajaként a befogadói esztétikát választotta. Akár válogathatnánk is a többféle lehetőség közül, hogy melyik tevékenység gyakorlóját, kit feltételezzünk éppen szerzőként, alkotóként legújabb könyve mögött állónak. Szegő György „sokszeres". Az elmúlt évek válogatott írásait adja közre az MMA Kiadónál megjelent kötete.

2021. május 19.
Első Utolsó