Vashegyi György és Fekete György MTI Fotó: Balogh Zoltán

„Büszkék lehetünk arra, hogy ilyen elnökünk volt"

Ritkán adatik meg egy kultúrpolitikus életében, hogy két, meghatározó kulturális intézmény létrejötte is az ő nevéhez kötődjön. Fekete Györgynek ez megadatott: ő volt az egyik alapítója, majd első elnöke a Nemzeti Kulturális Alapnak, majd csaknem két évtizeddel később a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válásánál bábáskodott, és annak volt két cikluson át az elnöke. Elsőként az ez utóbbi poszton őt 2017-ben váltó Vashegyi Györgyöt kérdeztük. (Bálint Ágnes interjúja)
2020. április 19.

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi, áprilisi és májusi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, ezek később meghatározandó időpontban lesznek pótolva. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Elhunyt Demján Sándor, az MMA pártoló tagja

Elhunyt Demján Sándor üzletember, a Magyar Művészeti Akadémia pártoló tagja. Nagyvállalkozóként feladatának tekintette a kultúra támogatását, mecénásként az egyesületi időszakban segítette a Magyar Művészeti Akadémiát is, 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat. A hazai kultúráért tett szolgálataiért 2013-ban a Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta meg.

2018. március 27.

Művészeti állami díjak és miniszteri elismerések átadója a Vigadóban

Március 13-án kiváló, valamint érdemes művész elismeréseket, művészeti középdíjakat és miniszteri szakmai elismeréseket adtak át a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia tagjai közül is többen részesültek valamilyen elismerésben: Csáji Attila, Kókay Krisztina, Ráckevei Anna, Záborszky Kálmán Magyarország Kiváló Művésze, Haris László, Szentkirályi Miklós Béla, Veress Sándor László Magyarország Érdemes Művésze kitüntetést vehetett át. Dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára Bánffy Miklós-díjat, Juhász Judit, az MMA szóvivője pedig Táncsics Mihály-díjat kapott. A díjakat a miniszterelnök megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át az MMA székházának dísztermében.

2018. március 13.

MMA–TIT együttműködés

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) 2018. március 9-én az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A TIT részéről dr. Hámori József elnök és Piróth Eszter igazgató, az MMA részéről Vashegyi György elnök és dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár látta el kézjegyével a keretmegállapodást rögzítő dokumentumot.

2018. március 9.

Magyar–orosz kulturális kapcsolatok

Makovecz Imre kiállítása Szentpéterváron

Összekötni eget és földet
címmel Makovecz Imre életmű-kiállítás nyílt március 1-jén és három hétig látogatható a szentpétervári Ilja Repin Festészeti, Szobrászati és Építészeti Akadémián. A tárlat a korábbi hazai és külföldi megjelenésekhez hasonlóan makettek, fényképek, rajzok, írások és személyes tárgyak segítségével mutatja be a Kossuth-díjas építész, az MMA posztumusz tiszteleti tagja, alapító és örökös tiszteleti elnöke munkásságát és életének legfontosabb állomásait. A kiállítás a moszkvai és Nyizsnij Novgorod-i bemutatók után érkezett Szentpétervárra, ahol nagy érdeklődéssel fogadta mind a nagyközönség, mind az építész szakma.

2018. március 7.
Első Utolsó
// ]]>