Kobzos Kiss Tamás emléktáblája Óbudán

„Muzsikámmal legyek az emberek örömhozója"

Kobzos Kiss Tamás 70

Idén, május 30-án lenne 70 éves Kobzos Kiss Tamás énekes és hangszeres előadóművész, népdalkutató, az MMA néhai tagja, a Népművészeti Tagozat korábbi tagozatvezetője, az Óbudai Népzenei Iskola 25 éven keresztül tevékenykedő igazgatója. A Kossuth-, Liszt-, Magyar Örökség és Prima díjas művész életében a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet is átvehette. Kobzos Kiss leginkább a magyar népzene és az európai középkori énekes zene területén volt aktív. Öt évvel ezelőtt, 2015-ben hunyt el, halálának évében Dúdolj verset – Kobzos Kiss Tamás emlékezete címmel kötet jelent meg róla a Magyar Hangszermíves Céh kiadásában. A hagyományos óbudai emlékkoncert helyett a születésnapon egy online publikálásra kerülő koncertfilmmel emlékeznek meg róla, mely honlapunkon is látható lesz.

2020. svibanj 29

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi, áprilisi és májusi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, ezek később meghatározandó időpontban lesznek pótolva. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Nívódíjat kapott Blaskó Péter

A Gyulai Várszínház és a gyulai önkormányzat a Sík Ferenc-nívódíjat idén Blaskó Péter színművésznek ítélte oda a Mórok című darab bemutatójában Achmed szerepének magas szintű megformálásáért. A Várszínház két évtizedes hagyományaihoz híven a harmincfős művészeti testület szavazatai alapján, az önkormányzati testület jóváhagyása mellett a 2012-es nyári várjátékokon nyújtott kimagasló művészeti teljesítmények részesültek elismerésben.

2012. studeni 15

56 éve volt '56 – a Magyar Művészeti Akadémia összművészeti rendezvénye

„Október hazalátogat"

Ötvenhat éve volt '56 – Az MMA gálaműsora és képzőművészeti kiállítása

2012. október 18. 18:00, Duna Palota

2012. studeni 15

Emlékülés a magyar nyelv napján

1844. november 13-án tette a reformkori országgyűlés Magyarországon hivatalos nyelvvé a magyart, a nemzeti törekvések, valamint a köznyelv fejlesztéséért, a normatív irodalmi nyelv megteremtéséért fáradozó nyelvújítók szellemében is. A magyar nyelv szellemi-kulturális örökségünk, nemzeti identitásunk alapja: múlt év óta ezért ünnepeljük november 13-án a magyar nyelv napját, a kulturális tárca és az Anyanyelvápolók Szövetségének kezdeményezésére, az Országgyűlés egyhangú döntésének köszönhetően.

2012. studeni 14

Hazám-díjban részesült Tokody Ilona és Szilágyi István

2012. november 10-én mások mellett Hazám-díjat kapott Tokody Ilona operaénekes és Szilágyi István író.

2012. studeni 12
Prvo Posljednje
// ]]>