Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Mészöly Miklósra emlékezik az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia 2021-ben megemlékezik a 100 éve született és 20 éve elhunyt Mészöly Miklósról, a múlt század második felének kiemelkedő írójáról. Mészöly Miklós életműve arra példa, hogy miként lehet egy diktatúra szorításában megőrizni a személyes függetlenséget és az alkotói szuverenitást. Remekművei Az atléta halálától a Sauluson és a Filmen, a Magasiskolán és a Családáradáson, esszéin át nemcsak új poétikájukkal hatottak, hanem maradandó erővel jelenítették meg a magyar és a közép-európai lét következményeként nemzedékek alapélményévé vált „szép reménytelenség"-et is. Az MMA a kettős évfordulón (a járvány miatt meg nem valósítható rendezvények hiányában) júniusban kerítés-kiállítással, egy szeptemberben elkészülő tanulmánykötettel és a tervek szerint az ősszel elkészülő, In memoriam… portréfilmmel tiszteleg Mészöly Miklós emléke előtt.
2021. siječanj 19

A térbe rendezett képzelet

A nyíregyházi megyei művelődési központ és a Tokajban megépített privát üdülő – Bán Ferenc építőművészeti tevékenységének e két emblematikus alkotása mellett számosan sorakoznak azok a téri elképzeléseket megvalósító építmények, amelyeket a szabadon kalandozó képzelet és a tervező önkorlátozás együttesen hívott életre. Korszerűség és konzervativizmus egyszerre jellemzi. Utóbbi kitétel persze csak abban a progresszív értelemben helytálló, hogy a saját magával szemben felállított igényhez és színvonalhoz hűséges, miközben önmagával is feszes küzdelmet folytat. Nem csupán számokban és elismerésekben, de elsősorban építészeti gondolatokban, téri elképzelésekben sűrű, eredeti és korszerű életmű áll mögötte, előtte. Bán Ferenc építőművész, az MMA rendes tagja, a nemzet művésze 80 éves.

2020. rujan 17

A bécsi Zene Házában látható Barabás Márton Beethoven-kiállítása

Barabás Márton-kiállítás nyílt a bécsi Zene Házában, az érdeklődők március 21-ig tekinthetik meg a magyar képzőművész Hommage à Beethoven című tárlatát, amely a német zeneszerző születésének 250. évfordulója előtt tiszteleg – közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája. Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulójára rengeteg programot szerveznek világszerte. A bécsi Zene Házában például Beethoven-szobát rendeztek be, amelyet az Osztrák Nemzeti Könyvtárból kölcsönzött értékes tárgyakkal is kibővítettek. Barabás Márton Hommage à Beethoven, vagyis Hódolat Beethoven előtt című kiállítása is a zeneszerző évfordulóját ünnepli a bécsi intézményben.

2020. rujan 16

Az MMA 2020–2023. évi művészeti ösztöndíjasainak találkozója a Pesti Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíj­programjának immáron harmadik évfolyamát köszöntötték szeptember 15-én a Pesti Vigadó Dísztermében. A száz nyertes pályázó és a jelen lévő akadémikusok előtt beszédet mondott Vashegyi György, az MMA elnöke, Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, Kocsis Miklós, az MMA MMKI igazgató­ja és Takács Bence Ervin, az MMA ösztöndíjasa.

2020. rujan 15

Salome – operabemutató különleges díszlettel

Richard Strauss egyik leghíresebb operáját, a Salomét mutatja be a Magyar Állami Operaház 2020. szeptember 15-én az Erkel Színházban. A Sera Gösch, Jürgen Sacher, Lukács Gyöngyi és Szemerédy Károly főszereplésével, Rátóti Zoltán rendezésében és Kocsár Balázs vezényletével a járványhelyzetre való tekintettel a nagyközönség számára mindössze egyszer látható produkció egyben világpremier is, de rendhagyó módon nem zeneileg, hanem a díszletét tekintve. Az előadás a Vörös Győző ókorkutató vezette ásatások során feltárt eredeti Heródes-palota, a mai Jordánia területén található Machaerus rekonstruált tereit használja fel. A látványvilágot az Operával közel 55 éve kapcsolatban álló, több mint 500 színházi vagy opera-produkcióhoz tervező Tordai Hajnal jelmezei teszik teljessé. Az előadás ugyanakkor meghívást kapott a csehországi Janáček Brno Nemzetközi Zenei és Operafesztiválra.

2020. rujan 15
Prvo Posljednje
// ]]>