Szentendrei Régi Művésztelep és Galéria
Bogdányi út 51, Szentendre, 2000
Vinczeffy László alkotása

A Duna összeköt

Duna címmel több mint 70 magyarországi és felvidéki magyar képzőművész egy-egy alkotásából látható tárlat 2014. november 7-től november 28-ig Szentendrén, a Régi Művésztelep Galériában.
A meghívásos kiállítás – együttműködésben a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériával – ott volt először látható a Vermes-villában október 17. és november 3. között, mielőtt Szentendrére érkezett volna – mondta el Aknay János Kossuth-díjas festőművész, az egyik szervező, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) elnöke az MMA honlapjának. A közös munkálkodást tavaly kezdték meg a dunaszerdahelyi galériával, és elhatározták, hogy évente készítenek kiállítást, amelyet Dunaszerdahelyen és Szentendrén is bemutatnak. Az elmúlt évben a közös tárlat címe a Kapcsolat volt, idén a Duna a művészeti együttműködés címe, mert a folyó összeköti a szlovákiai és a magyarországi várost, s mindkettő gazdag képzőművészeti hagyománnyal rendelkezik. A kiállító művészek között van például Csíkszentmihályi Róbert, Ardai Ildikó, ef Zámbó István, Matzon Ákos, M. Novák András és Vinczeffy László, aki Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön él.
A mostani tárlat kurátora Baky Péter festő, a Kortárs Magyar Galéria munkatársa. A tárlat létrejöttét a MANK (az alkotóházakat, kiállítóhelyeket működtető szervezet) is támogatta, mert az ő kezelésében van a szentendrei régi művésztelep és a galéria is. A kiállítást köszönti Aknay János és Baky Péter, a megnyitóbeszédet Sárkány Győző grafikus, a MAOE alelnöke tartja.
A szentendrei régi művésztelephez 2007-ben építettek kiállítóteret, 2013-ban pedig a művészteleppel együtt megújították, és most 170 négyzetméteres kiállítótér áll a művészek rendelkezésére. A telepen 12 műteremben alkotnak, köztük van Baksay József, Bereznai Péter, Krizbai Sándor és Nagy Barbara.
A régi művésztelepet 1929-ben alapította a Szentendrei Festők Társasága. Ezek a művészek, köztük Bánovszky Miklós, Jeges Ernő, Paizs Goebel Jenő az ún. római iskolához tartoztak és a nagybányai művésztelep hagyományait őrizték. Később csatlakozott hozzájuk Bálint Endre, Perlrott-Csaba Vilmos, Korniss Dezső, Vajda Lajos, Ámos Imre, Kmetty János. Az 1960-as években ott dolgozott Ilosvai Varga István, Göllner Miklós, Kántor Andor, Mihálz Pál, Gráber Margit, Deim Pál, és a telep melletti kis házban alkotott Czóbel Béla és szintén festőművész felesége, Modok Mária.

Meghívó...
2014. studeni 07  |  kiállítás