Múltidézés Temesi Ferenccel a 49/49 című regény kapcsán

„Az írás magányos foglalkozás. Miként Faulkner mondta: nem kell több szerszám hozzá, mint papír, toll, dohány, étel és egy kis whisky. Egyenes, becsületes prózát írni a legnehezebb. Legalábbis Hemingway szerint. Először ismerni kell az írás tárgyát, azután meg kell tudni írni az egészet. Mindkettőhöz külön-külön egy élet is kevés. Van, aki az órakészítéshez hasonlította az írást. Számomra egy író olyasvalaki, aki kimegy a piacra, leül egy karosszékre, kiteszi a kalapját, és azt mondja: El akarok mondani nektek egy történetet." Az idézet forrása Temesi Ferenc, aki közelmúltban megjelent 49/49 című új regényében egy se ifjan, se idősen tartósan beteljesülni képtelen szerelemről mesél. 
2019. lipanj 14

Újra irodalmi gála

Grendel, Oravecz, Páskándi – csak néhány név azok közül, akik segítségével irodalmi barangolást tehetnek a hallgatók az MMA impozáns székházában. Tavaszi Irodalmi Gálát tart a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében május 3-án, 18 órai kezdettel. Mezey Katalin főszervező, a tagozat vezetője kérdésünkre elmondta: 2015-ben indították útjára a rendezvénysorozatot, s azóta minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tisztelegnek a kortárs irodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt.

2018. travanj 25

Grendel Lajos hetvenéves

Grendel Lajos Kossuth-díjas író, publicista, az MMA rendes tagja, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselője április 6-án töltötte be 70. életévét. Grendel Lajos a magyar irodalom mindmáig egyetlen olyan prózaírója, akire a szlovákok is büszkék, és Magyarországon is megkerülhetetlen szerzőnek számít. Munkásságáról még áprilisban kismonográfia jelenik meg az MMA Kiadó gondozásában, Elek Tibor tollából. Az Új Szó összeállításában most szlovákiai magyar irodalmárok vallanak arról, hogy mit jelent számukra a születésnapos író munkássága.

2018. travanj 11

Symphonia Ungarorum

Symphonia Ungarorum címmel rendeztek tudományos ülésszakot Nagy Gáspár költő és Szokolay Sándor zeneszerző életművéről a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének szervezésében 2018. március 28-án a Pesti Vigadóban. A két életművet több dolog is összekapcsolja. A nemzeti hagyományközösséggel való azonosulás s a megélt, személyes hit szintúgy eleme művészi hitvallásaiknak, mint az örökölt stílus és a kísérletező nyelvjáték ötvözése.

2018. ožujak 28

Ágh István 80

A Magyar Művészeti Akadémia tagját, Ágh István írót, költőt és műfordítót, a nemzet művészét köszöntötték pályatársai és tisztelői 80. születésnapja alkalmából március 23-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A költőt, aki a Digitális Irodalmi Akadémiának is tagja, a PIM, a Hitel folyóirat szerkesztősége, a Magyar Írószövetség, a Nap Kiadó és a Magyar Művészeti Akadémia is köszöntötte, többek között Kodolányi Gyula, Mezey Katalin és Szentmártoni János méltatta munkásságát. Az esten mutatták be Ágh István Dani uraságnak című, újra megjelenő esszékönyvét is.

2018. ožujak 24

Kossuth-díjakat adtak át az Országházban

Sára Sándor Kossuth-nagydíjat kapott

Magyarország köztársasági elnöke, Áder János nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a miniszterelnökkel és a házelnökkel adott át magas állami elismeréseket az Országházban. Egész életpályája elismeréseként Kossuth-nagydíjat kapott Sára Sándor filmrendező, operatőr, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, aki betegség miatt még nem tudta személyesen átvenni a díjat. Akadémiánk tagjai közül öten vehettek át Kossuth-díjat munkásságukért: Farkas Árpád, Geszler Mária, Kiss Benedek, Lantos István és Zádori Mária részesült e kitüntetésben. Medveczky Ádám karmester és Rost Andrea operaénekes a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült.

2018. ožujak 15
Prvo Posljednje