Turi Bálint Tibor, Verebes Ernő, Kolti Helga

Versünnep 2020

A nemzeti összetartozás évének jegyében hirdetik meg a 2020-as Versünnep Fesztivált – hangzott el az eseményről tartott budapesti sajtótájékoztatón az MMA irodaházában. Kolti Helga, a rendezvényt szervező, jövőre 15. jubileumát ünneplő Versünnep Alapítvány elnöke elmondta: a Versünnep Alapítvány 2005-ben indult útjára, hogy népszerűsítse a magyar nyelvet és a magyar nyelven születő irodalmi alkotásokat. A Versünnep már nemcsak a professzionális művészeknek ad lehetőséget a találkozásra, hanem a civilek számára is. Kezdetekben csupán vers- és prózamondás kategóriában lehetett jelentkezni a versenyekre, de hét éve a társművészetek előtt is megnyitották az utat. A Magyar Művészeti Akadémia évek óta kiemelt partnere a Versünnepnek.
2019. studeni 29

Készülődés Pazsgába – Király László köszöntése és új kötetének bemutatója

2013. november 18-án a Magyar Írószövetség székházában került sor Király László legújabb, Készülődés Pazsgába című kötetének bemutatójára, amellyel egybekötve írókkal és barátaival ünnepelte 70. születésnapját az idén Arany János-díjjal kitüntetett költő.

2013. studeni 20

Kubik Anna hangoskönyvének bemutatója

2013. november 11-én mutatták be a Magyar Írószövetség székházában (Bajza utca 18.) Kubik Anna Másféle idő című hangoskönyve, melyen a magyar irodalom klasszikus és kortárs költőnőinek versei találhatóak a színésznő előadásában.

2013. studeni 12

„Az elhasadt idő" – költői est Marsall László verseiből

Néhai tagja, Marsall László tiszteletére rendezett 2013. november 4-én költői estet a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Írószövetség, amelyet Szentmártoni János költő, az Írószövetség elnöke nyitott meg a szövetség székházában. 

2013. studeni 07

Parnasszus bemutató Kiss Benedekkel a középpontban

A Parnasszus őszi számának bemutatóját 2013. november 5-én, 18 órakor tartották az Írószövetség Székházában. A Centrumban ezúttal Kiss Benedek szerepelt, akit barátai, költőtársai és kritikusai köszöntöttek ebből az alkalomból.

2013. studeni 06

Szilágyi István 75

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia 2013. október 25-én tartotta Szilágyi István író 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi estjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

2013. listopad 28
Prvo Posljednje