Múltidézés Temesi Ferenccel a 49/49 című regény kapcsán

„Az írás magányos foglalkozás. Miként Faulkner mondta: nem kell több szerszám hozzá, mint papír, toll, dohány, étel és egy kis whisky. Egyenes, becsületes prózát írni a legnehezebb. Legalábbis Hemingway szerint. Először ismerni kell az írás tárgyát, azután meg kell tudni írni az egészet. Mindkettőhöz külön-külön egy élet is kevés. Van, aki az órakészítéshez hasonlította az írást. Számomra egy író olyasvalaki, aki kimegy a piacra, leül egy karosszékre, kiteszi a kalapját, és azt mondja: El akarok mondani nektek egy történetet." Az idézet forrása Temesi Ferenc, aki közelmúltban megjelent 49/49 című új regényében egy se ifjan, se idősen tartósan beteljesülni képtelen szerelemről mesél. 
2019. lipanj 14

A józan varázsló

Mensáros László 1965-ben lépett először színpadra A XX. század címmel összeállított, hatalmas sikert arató műsorával, mely túlzás nélkül fordulópontot jelentett a magyar pódiumművészet történetében. Mensáros László estje nemcsak a múlt század egyik legnagyobb magyar színészének előadása volt, hanem vallomás az elmúlt évtizedekről. Hogy született az alkotás, hogyan válogatott a művész? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ a Mensáros László – A XX. század című könyv, amely az MMA Kiadónál jelent meg Szathmáry István szerkesztésében.

2019. travanj 16

Ma ünneplik a magyar széppróza napját

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére minden évben február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar széppróza napját, a programsorozat szakmai támogatója a Magyar Művészeti Akadémia. Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Szentmártoni János József Attila-díjas költő, az MMA rendes tagja, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg a központi rendezvényt hétfőn, 18 órakor az írószervezet Bajza utcai székházában, ahol antológiabemutatót és az Irodalmi Magazin Jókai-különszámának ismertetőjét tartják.

2019. veljača 18

Elhunyt Tandori Dezső

Nyolcvanéves korában elhunyt Tandori Dezső író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. Versei az 1960-as évektől jelentek meg, Töredék Hamletnek című első kötetét 1968-ban adták ki. Az 1970-es évektől sokféle műfajban publikált: írt például gyermekverset, krimit, filozofikus esszéket. A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái, majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. Igen jelentős volt műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított.

2019. veljača 13

Az író szülővárosában mutatták be a Gion Nándor-albumot

A vajdasági magyar író, Gion Nándor (1941–2002) terjedelmes és sokoldalú életművének, életpályájának, alkotói világának, sajátos világlátásának bemutatására vállalkozik a Gion Nándor-album című kötet, és ehhez segítségül hívja az író szövegeit, interjúit, valamint fényképeket és dokumentumokat is. A tavalyi budapesti könyvhétre megjelent kiadványt az író szülővárosában, a Szenttamási Népkönyvtárban mutatták be. A Hang–Kép–Írás sorozat különlegessége, hogy a hang, a kép és a szöveg segítségével kísérel meg átfogó és természetesen elkerülhetetlenül szubjektív képet mutatni az MMA posztumusz tiszteleti tagjáról, Gion Nándorról.

2019. veljača 05

Ady 100 a Pesti Vigadóban

100 évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el a 20. század egyik legnagyobb magyar költője, Ady Endre. A művész emlékére 2019. január 27-én 19 órakor emlékestet rendez a Magyar Művészeti Akadémia. A rendezvényen színművészek adják elő Ady verseit és XX. századi, illetve kortárs zeneszerzők által megihletett dalokat és kórusműveket hallhatnak az érdeklődők. Az est háziasszonya Juhász Judit. Az emlékest egyik szervezője Mezey Katalin, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője, aki kérdéseinkre válaszolt. Ady és a zeneszerzők kapcsolatáról pedig Tóth Péter, az MMA Zeneművészeti Tagozat tagozatvezetője beszélt.

2019. siječanj 25
Prvo Posljednje