„KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE 2020" – eredményhirdetés

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata ősszel hirdette meg – már hagyománynak számító – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára. A 2020-as pályázati kiírás „KESZTHELY BALATONI KÖZPONTJÁNAK FEJLESZTÉSE" címmel olyan javaslat készítését tűzte ki céljául, amely a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására irányul. Elsősorban tehát ötleteket, tanulmányterveket vártak, melyekkel a fiatal építészek megcsillanthatják szakmai tudásukat, megmozgathatják kreativitásukat.
2021. siječanj 21

Makovecz-kiállítás Nyizsnyij Novgorodban

Nyizsnyij Novgorodban 2012 óta minden évben tartanak Magyar Napokat, Elada Nagornaja tiszteletbeli konzullal, valamint a Moszkvai Magyar Intézettel együttműködésben. Ennek keretében mutatkozik be az organikus építészet magyar vezéralakja, Makovecz Imre munkássága is az orosz városban. Az MMA Makovecz-kiállításának a Nemzeti Kortárs Művészeti Központ biztosít helyet 2017. június 8. és július 2. között. Tavaly egyszer már látható volt Oroszországban az életmű-kiállítás Makovecz alkotásaiból a moszkvai Kreml szomszédságában lévő Scsuszev Állami Építészeti Múzeumban, a moszkvai magyar nagykövetség és a Magyar Művészeti Akadémia rendezésében.

2017. lipanj 08

Skardelli György tervei alapján épül meg az új belvárosi sportközpont

Kiemelt kormányzati beruházásként jön létre az Országház szomszédságában, a Vadász utca 30. alatt található ingatlan újraépítésével Budapest új, minden igényt kielégítő kortárs sportközpontja. A többek között négypályás uszodának, wellnessnek, falmászó pályának, fitneszteremnek és rekreációs központnak is helyet adó centrum tervezője Skardelli György építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

2017. svibanj 24

Az Év Háza 2017 díj

Május 10-ig nyújthatják be munkáikat családi házak és kis társasházak tervezői a 2017-es Év Háza pályázatra. Az Év Háza a hazai építész szakma elismert díja, mely a családi házak és a kis lakóépületek szakmai szempontok alapján értékelt elismerése. A díjazottak sorában szinte kivétel nélkül megtalálhatók a szakma legjelesebb képviselői. Az ötszázezer forintos fődíj mellett idén több különdíj is gazdára vár. A bírálóbizottság elnöke Dévényi Sándor építész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. Az MMA évek óta szakmai partnere a pályázatnak.

2017. travanj 25

Evezőspálya céltornya 2016

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata a január végén zárult pályázati felhívásával lehetőséget kívánt adni fiatal építészeknek, hogy javaslataikat konkrét tervi és rajzi formában mutathassák meg a szakmai közönségnek és az építészet iránt érdeklődőknek. Az MMA a 2016. évi költségvetése alapján összesen 6.350.000 forintot biztosított a pályázatok alkotóinak díjazására. A pályázat végeredménye itt megtekinthető.

Az MMA Építőművészeti Tagozat „Evezőspálya céltornya 2016" című pályázatára beérkezett terveket bemutató kiállítás 2017. március 30-ig volt megtekinthető a Magyar Kajak Kenu Szövetség székházában. A pályázat teljes dokumentációja itt található meg (http://www.mma.hu/static/celtorony/).

2017. ožujak 23

Az Építőművészeti Tagozat zárt ötletpályázata

A Magyar Művészeti Akadémia 2014-ben alapította meg a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetét (MMKI). A Kutatóintézet otthona, az ún. Hild-villa és a hozzá tartozó Svájci-lak felújítása 2016-ban megtörtént, az épületek ünnepélyes átadására 2016. december 20-án került sor. (Vö. Hild-villa aloldal) Noha a Magyar Művészeti Akadémia jelenleg nem tervezi újabb terület beépítését, egy korábbi álláspont szerint megfontolandó a XII. kerületi ingatlanon egy harmadik – fő funkciója szerint – ösztöndíjas kutatók elszállásolását biztosító épület elhelyezése a fás-ligetes parkban.

2017. veljača 15
Prvo Posljednje